Kettős állampolgárság - Slota ismét az MKP betiltását emlegeti

Pozsony |

<p>Néhány tízezerre becsüli Ján Slota azoknak a szlovák állampolgároknak a számát, akik kérni fogják a magyar állampolgárságot.</p>

"Ha ezek az emberek lojálisak lesznek Szlovákiával szemben, senkinek sem lesz kifogásuk ellenük - fogalmazott az SNS elnöke a parlamentben tartott szerdai sajtóértekezletén. - Ám ha ellenséges álláspontra helyezkednek Szlovákiával szemben, egészen egyszerűen ki lennének toloncolva mint idegen állampolgárok. Úgy vélem, ez a világon mindenütt természetes."

Slota emlékeztetett, hogy pártja már néhány alkalommal már követelte a főügyészségtől az MKP feloszlatását. Ezzel arra utalt, hogy az MKP elnöke, Csáky Pál a parlament keddi ülésn bejelentette: pártja több képviselője is magyar állampolgárságért folyamodik majd, miközben a szlovákról nem mond le.  Ján Slota szerint az MKP mostani álláspontja is igazolja, hogy "elsősorban a szlovák államiság likvidálása" a célja. "Ennek a pártnak már régen meg kellett volna szűnnie létezni. A politikus felszólította a szlovák pártokat, határolódjanak el az MKP-val és a Híddal való választások utáni együttműködéstől. "Ezek egyértelműen ellenségesen hangoltak Szlovákiával és a szlovák nemzettel szemben" - tette hozzá. (ta3, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?