Két nap versben és mesében

Idén második alkalommal hirdette meg a Féja Géza Közösségi ház az Ister–Garnum vers- és mesemondóversenyt.

Idén második alkalommal hirdette meg a Féja Géza Közösségi ház az Ister–Garnum vers- és mesemondóversenyt. A várakozáson felüli érdeklődést és sikert mi sem mutatja szebben, hogy több mint száz versenyző jelentkezett a megmérettetésre a Duna mindkét partjáról, a magyarországi általános iskolákból és Szlovákia magyar nyelvű alapiskoláiból.

A versengés két napon át tartott, április 16-án szombaton, és április 17-én vasárnap, reggeltől délutánig. A nagy létszámra való tekintettel a két szekcióban hallgatták mag a mesemondókat, és a versmondókat. A zsűri sokszor került nehéz helyzetbe, amikor rangsorolni kellett az előadókat. A gyermekek döntő többsége felkészülten érkezett, magabiztosan és magas színvonalon adták elő a gondosan kiválasztott mesét vagy verset.

A II. Ister–Granum vers- és mesemondóverseny védnöke Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere volt, a támogatók sorában tudhattuk a legfontosabb kertvárosi civil szervezeteket (Esztergom-Kertvárosért Alapítvány, Esztergom-Kertvárosért Baráti Egyesület, Vöröskereszt Kertvárosi Alapszervezete) valamint számos vállalkozót is.

Az idei versenynek külön szépséget és egyedi hangulatot adott, hogy most ünnepelhettük egyik legnagyobb magyar költőnk, József Attila születésének 100. évfordulóját. E két nap sikere bizonyossá tette, hogy immár folytatható hagyomány született.

A NYERTESEK

Április 16. mese, felső tagozat

I. Szeleczki Mónika – Kéménd

II. Rózsa Bianka – Párkány

III. Dudás Flóra – Dorog

Különdíj: Melczer Ákos - Zselíz

Áprlis 16. vers, felső tagozat

I. Kalácska Barbara – Szalka

Pereszlényi Júlia – Zselíz

II. Hasler Nadine – Esztergom

III. Dékány Nikolett – Szőgyén

Különdíjasok: Récsei Noémi – Zselíz, Mekcsey Katalin – Szőgyén, Gyepes Bianka – Szőgyén, Melczer Lilla – Zselíz.

Április 17. alsó tagozat– mese:

I. Kajó Alexandra – Es–tergom

Szalay Sára Ágnes – Esztergom

II. Urbán Róbert – Párkány

III. Glázer Bálint – Bény

Különdíj: Móczár Nikoletta – Bény, Nagy Sarolta – Zselíz

Április 17. alsó tagozat, vers:

I. Gedai Adorján – Szalka

I. Kapusinszki Lívia – Dorog

III. Vámos János – Szőgyén

Különdíj: Ódor Csillag –Esztergom, Tiba Tibor – Dorog, Majoros Kinga – Dorog.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?