Két halott a lavina alatt

Liptószentmiklós. Csak tegnap tudta a légi mentők helikoptere elszállítani a szombaton lavina alá temetett ké
A szerencsétlenség szombaton, 14.30-kor történt, a Nyugati-Tátra egyik völgyében.

Liptószentmiklós. Csak tegnap tudta a légi mentők helikoptere elszállítani a szombaton lavina alá temetett ké

A szerencsétlenség szombaton, 14.30-kor történt, a Nyugati-Tátra egyik völgyében. Négy turistát ragadott el az egy kilométer hosszan, ötven méter szélességben lezúduló hótömeg, mely helyenként a négy méteres vastagságot is elérte.

A négy természetjáró közül ketten megmenekültek, két társukat a hegyi mentők egy és negyed óra múlva kezdték keresni 25 emberrel és öt különlegesen kiképzett kutyával. A betemetett turistákat 90 perc múlva találta meg az egyik kutya. Vélhetően megfulladtak, vagy a hótömegben való sodródás közben szereztek halálos sérüléseket. Mikor a turisták elindultak a végzetes túrára, a lavinaveszélyt jelző ötfokozatú skála szerinti harmadik fokozat volt érvényben. A Nyugati-Tátrában egyébként évente történik halálos lavinaszerencsétlenség.

Az egyik, talán legemlékezetesebb tragédiára 1995 márciusában került sor, mikor Josef Vavroušek, Csehszlovákia utolsó környezetvédelmi minisztere tűnt el, tizenhét éves lányával. Vavroušeket kilenc nap, lányát viszont csak egy hónap elteltével találták meg, noha keresésükbe 400 személy kapcsolódott be. Vavroušek balesete a jelenlegitől mintegy ötszáz méterre történt. (t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?