Két gyilkosság és egy gyilkossági kísérlet

1
Alsóhatár |

Két gyilkossággal és egy emberölés előkészítésével gyanúsítják az alsóhatári polgármestert. D. Ferenc a Jopi Trade-ben érdekelt sötét hátterű vállalkozó likvidálását is megrendelhette.

D. Ferenc három gyilkosság megrendelésében lehetett érintett, ebből kettőt végre is hajtottak. Az aktuality.sk portál szerint a harmadik kiszemelt áldozat a Jopi Trade céghez kötődő vállalkozó, a vágfarkasdi Kertész József lehetett. Ezt bizonyítja az is, hogy a bírósági határozatban, amely alapján D. Ferencet őrizetbe vették, az szerepel, hogy az alsóhatári polgármester 267 916 euró 94 centtel tartozott a kiszemelt áldozatnak. Ez az összeg pedig pontosan akkora, amekkorával D. Ferenc tartozott Kertész József cégének a Jopi Trade-nek.

Bérgyilkos kerestetik

Kertészt végül azért nem ölhették meg, mert már nem volt, aki végrehajtsa a gyilkosságot. A megbízott bérgyilkost ugyanis menet közben szintén megölték. Két másik bérgyilkos pedig többször elutasította, hogy végrehajtsa a bűncselekményt. Az utóbbi párosnak az aktuality.sk szerint 130 ezer eurót ígértek, ha meggyilkolják Kertészt. A portál úgy tudja, előlegként megkapták Tallós községben, a helyi tó partján lévő vendéglátóhely működtetési jogát. Kertész a portál megkeresésére nem akarta kommentálni az ügyet.

A két befejezett gyilkosság egyikének, az 1965-ben született I. C. monogramú személynek a holttestét idén január végén találta meg a rendőrség Nyékvárkony (Dunaszerdahelyi járás) határában. A nyomozók szerint a másik áldozat az 1969-ben született V. R. személy volt. Az ő maradványait Csallóközkürt (Dunaszerdahelyi járás) határában találták meg. A gyilkosságokat a Sátor-banda hajthatta végre. D. Ferenccel szemben felmerült a gyanú, hogy ő is kapcsolatban lehet a bandával. Sajtóinformációk szerint D. Ferenc jó barátja volt Sátor Lajos bandavezérnek.

Kertész is gyanúsított

A Jopi Trade céggel kapcsolatos ügyekben a rendőrség Kertész ellen is nyomoz. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a cég üzemanyagot forgalmaz, a megrendelőik között sok a dél-szlovákiai mezőgazdász. A sajtóban megjelent információk szerint a Jopi Trade ún. áfacsaló-hálózat része lehetett. Kertész ellen 8,5 millió euró értékű jogtalan adóvisszaigénylés miatt nyomoz a hatóság. A Jopi Trade vállalatot az adóhatósággal szembeni peres ügyekben a jelenlegi igazságügyi miniszter, Gál Gábor (Híd) ügyvédi irodája képviselte.

A Jopi Trade olyan cégekkel üzletel, amelyek óriási adótartozást halmoztak fel. Az aktuality.sk információi szerint hat üzletfele összesen 24 millió euró adóval tartozik az államnak. Kertész cége a Bau-Rest vállalattal is üzletelt, amelyben A. Zoltán, a Kuciak-gyilkosság egyik gyanúsítottja is érdekelt. Ez utóbbi cég 44 ezer euró adóval tartozik. A Jopi Trade ugyancsak üzletelt Igor Šajgal cégeivel is. Šajgal ellen gyilkosság megrendelésének gyanújával európai elfogatóparancs volt érvényben, a rendőrség tavaly decemberben vette őt őrizetbe.

Az alsóhatári keresztapa

D. Ferenc alsóhatári polgármestert a gyilkossági ügyeken kívül adócsalással is vádolja a hatóság. Az Aster Plus nevű cégén keresztül több mint 100 ezer euró áfát igényelt vissza jogtalanul. A bírósági határozat szerint a polgármester csehországi csalásokban is érintett lehet. D. Ferenc 28 éven át vezette galántai járásbeli Alsóhatár (Dolný Chotár) települést. Több cikluson át az MKP jelöltje volt, majd 2014-ben és 2018-ban már a Híd jelöltjeként indult az önkormányzati választáson. Miután a rendőrség gyilkosság gyanújával őrizetbe vette őt, valamint fiát, ifjabb D. Ferencet és egy harmadik személyt, felfüggesztették a polgármester párttagságát. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?