Két független képviselő is követeli Trnka vizsgálati fogságba helyezését

Dobroslav Trnka
Pozsony |

Büntetőeljárás megindítását és Dobroslav Trnka volt főügyész vizsgálati fogságba helyezését követeli a főügyészségtől Jozef Rajtár és Ľubomír Galko független parlamenti képviselő. Emellett felszólították Jaromír Čižnár főügyészt, hogy hozzon létre speciális csoportot, amely a Marián Kočnerrel és Trnkával kapcsolatos felvételekkel foglalkozna.

Galko szerint Trnkát a saját biztonsága érdekében is előzetes letartóztatásba kell helyezni, emellett fennáll a gyanú, hogy megpróbálná befolyásolni a tanúkat, eltüntetni a bizonyítékokat vagy megpróbálna elszökni.

„Trnka vallomásai egyes emberek számára végzetesek lehetnek, ezért megpróbálhatják likvidálni”

– mondta Galko és hozzátette, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülésén, melyen részt vesz Denisa Saková (Smer) belügyminiszter és Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány is, javasolni fogja, hogy külön programpontban foglalkozzanak ezzel a kérdéssel.

Rajtár szerint Čižnárnak a legjobb ügyészekből kellene létrehoznia a Marián Kočnerrel és Trnkával foglalkozó csoportot.

Galko a sajtótájékoztatón azt is bejelentette, hogy Rajtárt már megpróbálták megfélemlíteni, részleteket azonban nem árult el, későbbre ígért tájékoztatást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?