Két év pandémia után végre kirándulni menne? Sokkal drágább lesz a nyaralás is!

d

A jó hír az, hogy a kikapcsolódás már mindenféle járványügyi intézkedés nélkül történik, de a drágulás a hotelekben, éttermekben és minden más üdülőközpontban is jelentkezik. Ennyivel kerül majd többe!


 

A pandémiai második éve volt a vendéglátósok számára a legnehezebb. „Ha ezt lefordítjuk a látogatók érkezésére és a vendégéjszakák számában, akkor tavaly a belföldi látogatók és vendégéjszakák száma több mint 40 százalékkal, a nemzetközi látogatóké pedig 77 százalékkal csökkent" – közölte az Idegenforgalmi Szövetség (ZCR) elnöke, Marek Harbuľák.

Ezért már most készülnek arra, mivel csalogathatják központjaikba a hazai, szomszédos vagy távolabbi vendégeket. Jelenleg azonban bonyolítja a helyzetüket az ukrajnai háború. „Olyan ország vagyunk, ami a látogatók szempontjából egy háborús konfliktus közelében van” – mondta a Slovakia Travel elnöke, Václav Mika, hozzátéve, hogy például egy amerikai felmérés szerint az emberek 60 százaléka nem szívesen utazik egy ilyen államba. Szlovákia ebből a szempontból a negyedik helyen áll.

A másik nagy probléma, hogy az ukrán, orosz és fehérorosz vendégeket is elveszítik, akik Andrej Doležal közlekedési miniszter szerint a szlovákiai fürdők látogatóinak nagy részét alkották.

A legérezhetőbb aggodalmat azonban a jelenlegi drágulás okozza, ami természetesen a nyári kirándulások árát is jelentősen megemeli. Nincs varázspálcánk. Élelmiszert vásárolunk, amely drágult, olyan embereket foglalkoztatunk, akiknek a bére emelkedett, és még az energiaárakat sem tudjuk befolyásolni. Mindez természetesen a szolgáltatások végső árában is megmutatkozik" – mondta Marek Harbuľák, hozzátéve, hogy az áfa csökkentése minden érintettnek segítene.

Mennyivel lesz drágább a nyári kirándulás? Válasz a galériában!

Galéria

(pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?