Késik az új állami kórház építése

állami kórház
Pozsony |

Az egészségügyi minisztérium szerint legkorábban csak 2021-ben indulhat el az új állami kórház építése Pozsonyban. A Penta befektetőcsoport nagy valószínűséggel ugyanebben az évben már meg is nyitja új kórházának kapuit, ahová a legképzettebb szakembereket szeretné felvenni, emiatt pedig elképzelhető, hogy az állami kórházakban munkaerőhiány lép fel.

 

Már csaknem egy évtizede húzódik az új egyetemi kórház építésének kezdete. Richard Raši (Smer) egykori egészségügyi miniszter 8 évvel ezelőtt kidolgozott egy javaslatot, mely a korábban félbehagyott állami kórház újraépítését szorgalmazta. A tervek szerint az intézmény 2017-re készült volna el. „Egy hatalmas és modern kórházat szeretnénk építeni” – mondta az akkori miniszterelnök, Robert Fico (Smer). Az ügyben azonban nem történt előrelépés, ezért két év elteltével Fico megsürgette az egészségügyi tárcát, hogy minél hamarabb készítsék el a kórház terveit. A volt kormányfő a döntését a pozsonyi állami kórházak katasztrofális állapotával magyarázta. Az építkezés viszont ezek után sem kezdődött el.

Tomáš Drucker (Smer) egészségügyi miniszter, miután 2016-ban újra előhúzta a témát. Azt ígérte, hogy az új kórház helyén álló félbemaradt épület lebontása legkorábban idén ősszel megkezdődhet. Andrea Kalavská (Smer) jelenlegi egészségügyi miniszter fél évvel ezelőtt pedig már úgy fogalmazott, hogy ő szeretné letenni az intézmény alapkövét. Ehhez képest úgy tűnik, hogy az építkezés legkorábban csak 3 év múlva indulhat el, mivel még a bontási folyamatok sem kezdődtek meg.

Reális az orvoshiány?

A Penta a tervek szerint 2021-ben már át is adja az új magánkórházát, amelyet idén nyáron kezdtek el építeni Pozsonyban. A vállalat vezetősége az új intézményt a legképzettebb szakemberekkel szeretné feltölteni, akiket nagy valószínűséggel a pozsonyi állami kórházakból próbálnak majd elcsábítani. Az egyes osztályok személyzetének összeállítása már idén el is kezdődött.

A Pozsonyi Egyetemi Kórház (UNB) már most is munkaerőhiányra panaszkodik, amelyet toborzási kampányokkal próbálnak megoldani. Az orvosoknak igyekeznek minél jobb anyagi feltételeket biztosítani, valamint lehetőséget a szakmai fejlődésükre.
A Penta igyekszik nyugtatni a kedélyeket. „Az új intézményünkben nemcsak a pozsonyi állami kórházak orvosaival számolunk, hanem más szlovákiai régiókból érkező szakemberekkel is, sőt, külföldi szakorvosok érkezését is várjuk” – tájékoztatta a Denník N lapot a vállalat vezetése.

Fölösleges építkezés

Dušan Zachar, az INEKO gazdaságkutató intézet elemzője szerint a Penta ajánlata csak akkor nem lesz csábító az orvosok számára, ha a cég nem biztosít megfelelő feltételeket a tudományos kutatásokhoz. „Bízzunk benne, hogy az állami és magánkórházak közti versengés elsősorban a pácienseknek és az egészségügyi dolgozóknak kedvez majd” – tette hozzá az elemző.

Jana Cigániková (SaS) elmondása szerint az egészségügyi tárca helyében átértékelné az új kórház felépítését. „Az állami intézmény gyakorlatilag feleslegessé válna, hiszen csak pár kilométerre lenne a Penta új intézményétől. Ha már új kórházat építene a minisztérium, sokkal érdemesebb lenne a város másik végébe elhelyezni. A betegeket egyáltalán nem érdekli, hogy a kórházakat ki üzemelteti, nekik elsősorban a gyógyulásuk fontos” – jelentette ki a parlamenti képviselő.

Az orvosok kételkednek

Peter Visolajský, az orvosszakszervezet (LOZ) elnöke úgy véli, hogy az egészségügyi dolgozók már abban is kételkednek, hogy az új állami kórház egyáltalán valaha elkészül. „Ha felépül, annak biztosan a jelenlegi egyetemi kórház issza meg a levét, ahol már így is tarthatatlan állapotok uralkodnak. Az orvosok, nővérek és a mentősök is túlterheltek, így ha valaki egy jobb ajánlattal keresi meg őket, nem lesz nehéz dönteniük” – közölte a szakszervezet elnöke.

Az új állami kórház a jelenlegi tervek szerint 653 ágyas lenne, a felépítését pedig az állami költségvetésből finanszíroznák. (nar, Denník N)

Lapunk kiadója a Penta befektetési csoportba tartozik.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?