„Kellemes meglepetés” – jelentette ki Korčok magyarul

Ivan Korčok

Ivan Korčok az első forduló estéjét záró beszédében hangsúlyozta, hogy a kormány politikájában csalódott koalíciós szimpatizánsokat szeretné megszólítani, de magyarul is szólt a hallgatósághoz.

Úgy tűnik, hogy megnyertem az első fordulót” – jelentette ki az ellenzéki elnökjelölt a sajtótájékoztató nyolcadik percében, bezsebelve ezzel az első nagyobb tapsot. Korčok egyértelműen felszabadultabbnak tűnt, mint az urnazárás idején, de hangsúlyozta, tisztában van a politikai realitással és azzal, hogy sokat kell dolgoznia a végső választási győzelem érdekében. Elmondása szerint a kampány két hetében elsősorban azokra a kormánypárti szavazókra szeretne fókuszálni, akik elégedetlenek a magas élelmiszerárakkal, a külpolitikai irányultsággal és a Fico-kormány intézkedéseivel. Korčok a közeljövőben további tömegrendezvényeken is részt vesz és állítja, hogy a személyeskedő támadásokra is fel van készülve.

A politikus már felesége társaságában válaszolt az újságírói kérdésekre – az egyik kérdés azt fejtegette, vajon milyen módon szándékozik megszólítani a magyar szavazókat. „Kellemes meglepetés (az eredmény - szerk.) és köszönöm szépen” – jelentette ki magyarul a volt külügyminiszter és kifejtette, hogy fájdalommal tölti el, ahogy a szlovákiai magyarok körében lefestették őt, mivel valójában tiszteli a magyar közösséget és támogatja a nemzeti kisebbségekről szóló törvény elfogadását. Forró Krisztiánnal a jövőben is tárgyalni szeretne a támogatásról – az első forduló előtt az egyeztetésre állítása szerint azért nem került sor, mert a Magyar Szövetség elnöke maga is elindult a választáson.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?