KDH: Fico egyszer már belenyúlt a II. pillérbe, tízezreket vesz el az emberektől

Milan Majerský, a KDH elnöke

Robert Fico (Smer) kormányfő 2013-ban már megnyirbálta a második nyugdíjpillért, és most széles körű szakmai vita nélkül, gyorsított eljárásban készül ismét csökkenteni az oda fizetett járulékokat – mutatott rá a KDH.

„Amikor Ficónak pénzre van szüksége a populista intézkedéseihez, mindig a második pillérből veszi ki, ugyanis azt hiszi, ezt nem veszik észre az emberek, mert nem közvetlenül a pénztárcájukba nyúl bele. Az igazság azonban az, hogy a Fico-kormány éppen tízezrektől készül megfosztani az embereket, és a legjobban a fiatalok érzik majd ezt” – jelentette ki Martina Holečková, a KDH frakcióvezetője és szociális ügyekért felelős szakértője.

Jozef Hajko képviselő, gazdasági szakértő szerint Fico ezzel a kormány pénzügyi problémáit igyekszik takargatni, mert szakmai előkészítés nélkül százmilliókat költ el.

A második pillérbe fizetett járulékot tartósan csökkenti 5,5%-ról 4-re a kormány – jelentette be a konszolidációs intézkedések múlt heti ismertetésekor Erik Tomáš (Hlas) munka-, szociális és családügyi miniszter. „Az alkotmányban van rögzítve a hárompilléres nyugdíjrendszer, tehát a második pillért nem lehet megszüntetni. A csökkentés tartós intézkedés, meglátjuk, hogy a jövőben változik-e valami” – mondta Tomáš.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?