Kassáról jön az új nagykövet

Pozsony |

<p>Czimbalmosné Molnár Éva befejezte kassai főkonzuli megbízatását, s a jövő év elejétől Pozsonyba teszi át székhelyét.&nbsp;</p>

Információink szerint végül ő lesz az új pozsonyi nagykövet, a kassai főkonzulátus vezetését tőle Szesztay Ádám veszi át, akit forrásaink korábban a nagyköveti posztra tartottak esélyesnek.  Czimbalmosné, aki 2011-től mostanáig vezette a kassai főkonzulátust, a napokban hivatalosan is bejelentette távozását, de nagyköveti kinevezéséről nem beszélt. Nem ez lesz az első pozsonyi megbízatása. 2000 és 2005 között Magyarország pozsonyi kulturális intézetét irányította, azelőtt egy ideig pedig a Határon Túli Magyarok Hivatalának főosztályvezetője volt. Szesztay az utóbbi négy évben a magyar külügy stratégiai főosztályát vezette, a 2000-es években egy ideig a pozsonyi nagykövetségen dolgozott beosztott diplomataként. Czimbalmosné érkezését hivatalosan senki sem erősítette meg, a diplomáciai szokások szerint az új nagykövet nevét csak azután közlik, miután személyét a fogadó ország is megerősítette – erre legkorábban csak az év vége felé kerülhet sor. A nagykövetjelölt budapesti parlamenti bizottsági meghallgatására jövő héten kerül sor, Pozsony várhatóan decemberben értesül hivatalosan az érkező személyről. A nagykövet kinevezése három évre fog szólni. A csere a pozsonyi poszton azután vált szükségessé, hogy a 2011-ben kinevezett Balogh Csaba a magyar külügyminisztérium helyettes államtitkári posztjára távozott. Magyarország „keleti nyitásáért” fog felelni, vagyis jobbára az ázsiai országokkal való gazdasági kapcsolatok ápolása lesz a feladata.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?