Kárpótlást követelnek Szlovákiában is a cseh cipőkirály örökösei

<p>Kárpótlást követelnek Szlovákiától is a cseh cipőimpérium társalapítója, Jan Antonín Baťa örökösei. A család szlovákiai vagyonát a Beneš-dekrétumok alapján kobozta el a II. világháború után a korabeli csehszlovák állam.&nbsp;</p>

Csehországi kárpótlási követelését a család már idén áprilisban benyújtotta, az ügy rendezése folyamatban van.    A szlovák pénzügyminisztérium pénteken megerősítette, hogy a kárpótlási kérelmet megkapta. Tomás Pecina, a Baťa család jogi képviselője szerint az örökösök egymilliárd euró értékű vagyonért követelnek kárpótlást a szlovák államtól.    John Nash, Jan Antonín Baťa unokája újságíróknak pénteken Partizánskéban (az 1948-as kommunista hatalomátvételig Batovany) azt mondta, hogy az ügy részleteit a család a jövő héten hozza nyilvánosságra.      "Nem tudom megjósolni az eredményt, de úgy vélem, hogy jogilag és erkölcsileg is követelésünk nagyon megalapozott" - mondta Nash újságíróknak. Pecina szerint a Baťa örökösek a pénzbeli kárpótlást részesítenék előnyben.     A szlovák pénzügyminisztérium a Baťa örökösök követelését nem kívánta kommentálni, azzal, hogy előbb át kell tanulmányoznia a dokumentumokat.      A morvaországi Zlínben székelő Baťa konszernnek 1948-as kommunista fordulat előtt több vállalata is volt. Ipari központot épített ki Batovanyban, Svitben, Érsekújvárban és Bossányban (Bosany). Részvénytársaság útján a család birtokában volt a Bajmóci kastély is.      Csehországban a cipőimpérium társalapítójának leszármazottai 56 millió koronát követelnek az államtól. Szerintük ennyit ér ma az a vagyon, amelyet 1947-ben vett el a csehszlovák állam Jan Antonín Batától azzal az indoklással, hogy az érintett a II. világháború alatt kollaborált a nácikkal. A Baťa cég cipőket gyártott a Wehrmacht katonáinak. A vagyonelkobzásra a Beneš-dekrétumok alapján került sor.     A prágai városi bíróság azonban 2007-ben felülvizsgálta a háború utáni pert és Jan Antonín Batát végérvényesen felmentette a nácikkal való együttműködés vádja alól.     Kiderült: levéltári dokumentumokkal bizonyítható, hogy a Baťa cég rendszeresen támogatta a londoni csehszlovák kormányt, és a számlájára esetenként több tízezer dollárt utalt át. Jan Antonín Baťa a háború kezdetén lehetőségei szerint alkalmazottait is segítette. Cége mintegy 300 zsidó alkalmazottját például családtagjaikkal együtt Latin-Amerikába küldte dolgozni, kimenekítette őket Csehországból, megmentette őket a gázkamráktól.     A leszármazottak ennek alapján döntöttek úgy, hogy az 1947-es vagyonelkobzás igazságtalan volt, s őket megilleti a kárpótlás.    Jan Antonín Baťa, az első cégvezető, Tomás Baťa mostohatestvére volt.     A mai hivatalos cseh és szlovák álláspont szerint azonban a Beneš-dekrétumok alapján hozott döntések megmásíthatatlanok és sérthetetlenek. A jelenleg hatályos törvények szerint nem fizethető ki kárpótlás olyan vagyonért, amelyet a Beneš-dekrétumok alapján, illetve az 1948 februári kommunista hatalomátvétel előtt államosítottak, vagy koboztak el. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?