Kárfelmérés az év végéig

Pozsony. Tíz hete van rá Szlovákiának, hogy az uniós szolidaritási alap támogatásáért folyamodjon a magas-tátrai viharkárok felszámolásához. Ezért legkésőbb az év végéig pontosan fel kell mérni az okozott kár nagyságát, jelentette be tegnap Simon Zsolt mezőgazdasági miniszter.

Tűzoltó mint favágó Ótátrafüreden. Tegnap folytatódott az orkánkárok elhárítása a Magas-Tátrában. ČTK-felvételA tárcavezető ezenfelül humanitárius segélyt is igényelt az ENSZ genfi központjától. Az összes rendelkezésre álló forrásból szeretnénk támogatást szerezni a hegység revitalizálásához, mondta. Az egyik lehetséges pénzforrást a kidőlt fa értékesítése jelenti. Simon szerint ez akár a helyreállítási költségek ötven százalékát is fedezheti. A jó minőségű fenyőt azonban csak jóval áron alul lehet majd értékesíteni, mivel a kidőlés során sok fatörzs deformálódott, és belső szerkezetük is megváltozott. Azt egyelőre nem tudta megmondani a miniszter, hány munkásra volna szükség a kárelhárításhoz. Az időjárás alaposan meg fogja nehezíteni a kitermelési munkálatokat, mivel a Tátrában helyenként már most 70 centiméteres hó van.

Mivel a hegység állatvilágát is komoly károk érték, a szakminiszter vadászati intézkedéscsomagot foganatosított. A Poprádi, a Késmárki és a Liptószentmiklósi Körzeti Erdészeti Hivatalnak felül kell bírálnia az éves vadászati tervet. A vadászterületek tulajdonosainak hozzáférhetővé kell tenniük az etetőket, és újakat is kell készíteniük. A miniszter a katasztrófa sújtotta területen megtiltotta a vaddisznóvadászatot. A rejtekhely nélkül maradt állatok könnyű prédát jelentenek az orvvadászoknak, ezért Simon hatékony fellépést sürget a vadorzók ellen.

Természetvédők egy csoportja úgy gondolja, hogy a kidőlt fákat nem kellene kitermelni és elszállítani, hanem ott kellene hagyni, és a természetre bízni. A miniszter ezt nem tartja jó megoldásnak. Mint elmondta, a törmelék magassága helyenként a hat métert is eléri. Ilyen tömegű hulladék alatt a jelenleg még életképes növényzet is kipusztulna.

Az országos erdőjárási tilalmat már feloldották, csupán az Eperjesi és a Zsolnai Kerületi Erdészeti Hivatal igazgatása alá eső területek némelyikén van még érvényben. Hogy pontosan hol, azt a hivatalvezetők határozzák meg.

Liška ma dönt

Két ütemtervet dolgozott ki a védelmi tárca a magas-tátrai természeti katasztrófa következményeinek felszámolására – tájékoztatott Juraj Liška miniszter. „Az egyik a katonák csak egy részének a bevetésével számol – a hadsereg így egyéb feladatait is el tudná látni. A másik alternatíva a teljes bevetés. Ma tájékoztatom a kormányt arról, melyiket választottam” – nyilatkozta Liška, aki nem a maximális, hanem a lehető legnagyobb és bármeddig tartó bevetést támogatja.

Ivan Gašparovič köztársasági elnök felszólította a polgárokat: aki tud, segítsen. Az elnöki hivatal ötmillió koronát ajándékoz a Magas-Tátra megújítására. Az államfő szerint a politikai vitákat félre kell tenni, s a kormánynak mindent el kell követnie a szükséges támogatás előkerítése érdekében. Gašparovič brüsszeli tárgyalásai során José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét is tájékoztatta a katasztrófáról. Barroso segítséget ajánlott fel Pozsonynak, az összeget azonban nem pontosította. A történteket fényképek és film segítségével szemléltette. Az Európai Parlament zöld képviselői tegnap még nem tudtak a tátrai természeti katasztrófáról. „Most hallom először, mi történt” – nyilatkozta Helmut Weixler szóvivő. Václav Klaus cseh államfő bárminemű segítséget felajánlott Szlovákiának. A Partnerség Alapítvány tegnapig egymillió cseh koronát gyűjtött, a prágai önkormányzat pedig ötmilliót küld. A Szlovák Takarékpénztár és az Erste Bank 15 millió koronát ajánlott fel.

Körültekintően adakozzunk!

A rendőrség figyelmeztet: az adakozásnál mindenki legyen figyelmes, nehogy csalók áldozatává váljon. Ismeretlen személyek vagy alapítványok számlájára senki ne küldjön pénzt! A magas-tátrai községek által a Dexia Bankban nyitott hivatalos számla száma: 1670490007/5600. Ha az Orange 878-as számára egy szöveg nélküli sms-t küldünk, ötven koronával támogathatjuk a tátraiakat. Az Eurotel 18333-as számára hasonlóan 25 koronát utalhatunk át. (koc, dem, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?