Karácsonyi üdvözlet a reménység szigetéről

Együtt a tanulás is könnyebbSomogyi Tibor felvételeA Református Keresztyén Egyház a magukra maradottakról, az árvákról való gondoskodást évszázadok óta szent kötelességének tekinti. A Zsoltárok könyve szerint ugyanis Isten az árváknak atyja és az özvegyek védője – aki tehát személyes hitvallásává teszi Dávid király vallomását, és meglátja a számára rendelt, mondhatni testreszabott feladatot, megtalálja az utat, melyet járva Krisztust követő embereket nevelhet társadalmunknak.

Ezek a célok vezérelték a jókai Jó Pásztor Házának létrehozóit is – Uwe Martin Schmindt missziós lelkészt, valamint Szlovákiában élő követőit, amikor a rendszerváltást követően keresni kezdték a lehetőséget és alkalmat, hogy önként vállalt küldetésüket beteljesítsék. Azonkívül, hogy a gondjaikra bízott gyerekek alapvető életszükségleteit – így például a családi élet iránti igényét – kielégítsék, egyfajta szellemi többlet átadását is magukra vállalták. Teszik mindezt az Ige újjáteremtő hatalma által – vagy ahogy ők fogalmaztak, „alázattal és tiszta szívvel”.

„Történetünk gyökerei mintegy tíz évvel ezelőttre nyúlnak vissza – tudtam meg látogatásom alkalmával Gasparecz Ivettől, az intézmény igazgatójától. – Ekkor költözött ugyanis Németországból községünkbe Schmidt úr, aki missziós lelkész. Megismerkedésünket követően szinte azonnal előállt ötletével, miszerint a keresztyén szellemiség szerves része az árvákról való gondoskodás, ezért létre kellene hoznunk egy árvaházat. A gyülekezet ezzel egyetértett, és ezt követően a keresés időszaka következett. 1998-ban találtuk meg ezt a kúriát, mely a község tulajdonában volt, ám felújításra szorult. A Református Egyház megvásárolta, és időközben létrehoztunk a Jó Pásztor nonprofit szervezetet, mely az árvaház működtetését vállalta. 1999 elején kezdődtek az átépítési munkálatok, novemberben pedig át is adtuk az épületet. Az első négy gyermek 2000 januárjának vége felé érkezett, tehát rövidesen intézményünk fennállásának tizenötödik évfordulóját is ünnepeljük. Aztán továbbiak érkeztek, míg az év végére tizenegyen lettek. Főképp a Dunaszerdahelyi, Szenci, Nyitrai és Komáromi járásból érkeztek, de van itt egy gyermek Királyhelmecről is. A jelenleg itt élő huszonnégy gyerekből húsz a Jó Pásztor Házában lakik, négyen pedig nevelőcsaládnál vannak elhelyezve.”

Megszakadt kapcsolatok

„A gyerekek mintegy ötven százaléka a Komáromi járásból származik – egészíti ki Gasparecz Tihamér nevelő –, ebből előtűnik tehát, hol van a legnagyobb hiány gyermekotthonokból, illetve gondoskodásból. Ahány gyermek, annyiféle közegből származik. A gondjainkra bízottak között van teljesen árva, aki csak azzal a lelkésszel van kapcsolatban, aki ide segítette őt, aztán élnek itt félárvák, akik tartják a kapcsolatot a szülővel, de olyanok is akadnak, akiknek semmilyen kontaktusuk nincs családjuk felé. Néhány gyermek azért került ide, mert a bíróság úgy ítélte meg, hogy a szociális körülmények, melyek között családjukkal éltek, nem megfelelőek további fejlődésükhöz, ám a gyermek és a szülők továbbra is ragaszkodnak egymáshoz. Nehéz volna arról beszélnem, ki hogyan fogadja, ha a bíróság elszakítja a családjától, gyámság alá helyezi. Mindenki úgymond hozza magával a nyomorúságát, és nagyon különbözően dolgozzák fel ezt. Akad közöttük olyan is, aki maga kérte, hogy gyermekotthonba kerülhessen. Az ember azt hinné, hogy a gyermek minden körülmények között a családjával érzi jól magát, ám ez nem így van. A kirekesztettségben létezik egy határ, melyet túllépve a gyermek inkább a biztonságot választja. Némelyiküknél fél évig is tart, amíg megszokja ezt a közösséget, illetve azt, hogy itt egyfajta rend van. Aki megszokta a laza életet, sőt azt, hogy iskolába sem kellett járnia, bizony nehezen illeszkedik be, de egy idő után belső igényt érez, hogy az életének rendje legyen, hogy kötelességei legyenek.”

Megkedvelték őket

Jóka község lakossága a kezdetek kezdetétől pozitívan viszonyul a gyermekotthon lakóihoz – kapom a választ nem sokkal később, amikor rákérdezek: tapasztalták-e, hogy hátrányos megkülönböztetésben részesítenék őket? Tapasztalatból tudom, hogy az országban erre is volt példa.

„Neveltjeink a helyi magyar, illetve szlovák tannyelvű alapiskolát látogatják, de működik itt kisegítő osztály is – hozza tudomásomra Gasparecz úr. – A középiskolások Galántára és Pozsonyba utaznak fel nap mint nap. Ennek az az oka, hogy a Jó Pásztor Háza családi típusú gyermekotthon, a nevelés tehát nap mint nap zajlik. Fontos, hogy mindennap hassunk a gyerekekre, ezért nem tartottuk jó megoldásnak, ha kollégiumba költöztek volna. Ma különben a józan gondolkodású szülők arra törekednek, hogy otthon tartsák a gyereket, hogy minél kevesebb negatív befolyásnak legyenek kitéve. Nos, mi is ezt a célt követtük. Láttak már elég rosszat ahhoz, hogy ne kelljen továbbra is abban élniük. Persze nem üvegburát akarunk föléjük helyezni, és nem is arra törekszünk, hogy hermetikusan elzárjuk őket a világtól, de egyszerűen vannak dolgok, amelyekkel előbb találkoztak, mint kellett volna, amelyekkel már nem kell, hogy szembesüljenek. Sok negatív dolgot átélt egyikük-másikuk, és elég traumát is cipelnek, ami még feldolgozásra vár.”

„Eleinte voltak kisebb gondok az iskolában – teszi hozzá az igazgatónő –, hiszen a közösségnek ugyanúgy meg kellett szokniuk őket, mint nekik a felelősségvállalást. De rövidesen belátták, hogy nem fekete bárányokról van szó, akik azért nem járnak mondjuk szeptembertől az iskolába, mert nekik nem akarózik, hanem mert egyszerűen később kerülnek hozzánk. A legutóbbi néhány alkalommal viszont már azt tapasztaltam, hogy néhány tanár pozitív megkülönböztetésben részesíti a gyermekotthonban élőket; ezt nyilván azért teszik, hogy ösztönözzék, bátorítsák őket. Tudomásom szerint eddig még egyetlen gyermekünk sem élt vissza ezzel a pozitív diszkriminációval.”

Családi típusú nevelés

Hit és türelem nélkül nem lehet gyermekotthont működtetni, ez tény. De ezenkívül még nagyon sok, mondhatni mindennapi dologra szükség van ahhoz, hogy az élet zökkenőmentes legyen a kúrián belül.

„Öt nevelőt alkalmazunk – mondja az igazgatónő –, az éjszakai ügyeletet pedig segédnevelők látják el. Van két szakácsunk, viszont nem tartunk házmestert, gondnokot, sem kertészt. Arra törekszünk, hogy a kisebb javításokat, a ház körüli munkát a gyerekekkel közösen végezzük. Nézzen csak körül – itt sok minden a kezük munkáját dicséri.”

Tény, hogy példás rend uralkodik házon kívül és belül egyaránt, az udvart és a hozzá tartozó sportpályát pedig bármelyik hasonló intézmény büszkén vállalná.

„Az állami gyermekotthonokban is egyre elfogadottabbá válik a karbantartó személyzet létszámának csökkentése, illetve teljes felszámolása – mondja a nevelő. – A mi gyermekotthonunk azonban a kezdetektől fogva így működik. Mivel családi típusú otthonról van szó, nem is lehet másképp. Kezdetben sok kritikát kaptunk emiatt, kifogásolva, hogy dolgoztatjuk a gyerekeket, ám aki vidéken nő fel, ki kell hogy vegye a részét a házi, illetve ház körüli munkákból is. Nem mi találtuk fel tehát azt a bizonyos spanyol viaszt; inkább azok, akik jó pár éves késéssel rájöttek, hogy az önálló csoportokban történő nevelés eredményesebb és sokkal célravezetőbb, mint a hagyományos internátusi. ĺgy például a nagyobbak segítenek bennünket a kisebbek körüli teendők ellátásában – például azzal, hogy óvodába és haza hordják őket. Aztán segítik egymást a tanulásban is.”

Sorstársak és testvérek

Sorstársak vagyunk, az otthonon belül pedig testvérek – lehetne az intézmény mottója, ám úgy vettem észre, a jókai gyermekotthon nem a hangzatos szólamokról, hanem a mindennapi, gonddal végzett munkáról szól.

Látogatásom alkalmával karácsony szent ünnepe még csak ráérősen „cammogott” szembe a mindennapokkal – most azonban már itt van, kopogtat ajtón-ablakon. A Jó Pásztor Házában már akkor is karácsony volt – mert, mint mondták, Jézus nem csak az ünnepek alatt van velük, hanem állandóan. A gyerekek szemében boldog várakozást fedeztem fel akkor – olyasmit, ami azokat hatja át, akik hazaértek. Remélem, megmarad bennük ez az életöröm.

„Buzgón imádkozunk azért, hogy nálunk a keresztyén hit mindig erkölccsé, az erkölcs pedig neveléssé legyen, mert nevelésünk lehetetlen erkölcs nélkül, az erkölcs pedig lehetetlen a Jézus Krisztusba vetett hit nélkül” – bocsátottak utamra a Jó Pásztor Háza alkalmazottai. Remélem, hitük megtartó ereje még sokáig biztos támasza lesz a gondjaikra bízott gyerekeknek.