Kapcsolódó vezetékek

Pozsony |

<p>&nbsp;Regionális gázszállítási együttműködésről állapodott meg négy állam, Szlovákia, Magyarország, Románia és Bulgária.&nbsp;</p>

Az említett országok külügyminiszterei Rigában az Európai Unió keleti partnerségi csúcstalálkozóján írták alá azt a megállapodást, amely szerint összekötik és kétirányúsítják gázvezetékrendszereiket. A nemzeti költségvetések mellett közösen megpályázandó uniós forrásokból fedeznék a szükséges beruházások költségeit. A külügyminiszterek szerint ilyen módon mind a négy ország energiabiztonsága jelentősen nőne, ez a megoldás kiválthatja a leállított Nabucco és a Déli Áramlat gázvezeték-projekteket.

A szlovák Eustream gázszállító társaság szerint a rigai egyezmény leggyorsabb és legolcsóbb megvalósítása lehet az Eastring-projekt – nyilatkozta Vahram Chuguryan, a gázszállító cég szóvivője. Az Eastring lényege, hogy főként a már létező vezetékeket kötnék össze, amelyeknek a hossza 744 és 1015 kilométer között mozoghat, attól függően, mely változat mellett döntenek. A gázvezeték a szlovákiai Nagykaposnál kezdődne és Magyarországon keresztül a már meglévő romániai gázvezetékekre csatlakozna, amelyek Bulgáriát is ellátják földgázzal. A vezeték – amelyet akár már 2018 végén átadhatnának – kezdetben 20 milliárd köbméter gáz továbbítására lenne alkalmas, amit később a duplájára lehetne növelni. Az Eastring- vezetéken nem csakorosz, hanem azerbajdzsáni, iraki, iráni és ciprusi gázhoz is hozzájuthatna Szlovákia. Az új gázvezetéket nem kellene a tenger alatt építeni, a költségeket előzetesen így 1,14–1,52 milliárd euróra becsülik. (mi, SITA, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?