Kampánycsendsértés történhetett

A független képviselők sikerét hozták a választások
Pozsony |

A Jelenkor nevű közösségi oldal a kampánycsend életbelépése után is fizetett Facebook-hirdetésben szólított fel Bugár Bélának az elnökválasztáson való támogatására. A bejegyzés szerzője a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ).

Csütörtökön még 12:44-kor, vagyis az államfőválasztás első fordulója előtti kampánycsend életbelépése után is fizetett Facebook-hirdetésben jelent meg a Jelenkor nevű Facebook-oldalon egy bejegyzés, amelynek szövege szerint az MKDSZ Bugár Béla támogatására szólít fel.

„Az a nemzeti érdek, hogy minden magyar párt és választópolgár a mögé a magyar államfőjelölt mögé sorakozzon fel, aki megtisztelte azzal közösségünket, hogy komolyan gondolta a jelöltségét, ezért az MKDSZ elnöksége támogatásáról biztosítja Bugár Bélát, és erre szólítja fel az itt élő magyarságot is” – olvasható a bejegyzésben, amely alatt a párt elnökségét tüntetik fel szerzőként. A bejegyzés még a kampánycsend előtt keletkezett, de a posztra irányuló hirdetés még a határidő után is aktív volt.

Az ügyben megkerestük az MKDSZ-t, Szeles Anikó, a párt tagja elmondta, a Jelenkor nevű Facebook-oldalnak nincs köze a politikai formációjukhoz, és hozzátette, nem is tudja, hogy ki kezeli a kérdéses oldalt. Debnár Klára, a Híd szóvivője elmondta, a bejegyzés nem képezi Bugár Béla államfői kampányának részét, és a megkeresésünkig nem is tudtak róla.

A szóban forgó bejegyzésről Fiala-Butora János, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala mellett működő Jogsegélyszolgálat jogásza elmondta, a választási kampányról szóló 181/2014 törvény szerint a kampányba mindenfajta tevékenység beletartozik, ami egy jelölt propagálására irányul.

„Véleményem szerint ebbe tehát egy korábbi poszt hirdetésként való terjesztése is beletartozik”

– nyilatkozta a jogász. Fiala-Butora szerint a Jelenkor oldal kezelője kampánycsendet sértett: „Egy jelöltet reklámoz a tiltott időszakban.” A vonatkozó törvény ugyanis tipikusan a fizetett tevékenységet kategorizálja kampányként.

A kérdéses bejegyzés kapcsán megkerestük a belügyminisztérium illetékes osztályát, ahol azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az ügy szombaton kerül az Országos Választási Bizottság elé. A testület azonban csak a későbbiekben foglalkozik az üggyel, a vizsgálat eredményére hónapokat kell majd várni.

A választásokkal kapcsolatos panaszok akár az Alkotmánybíróság elé is kerülhetnek. Jelenleg azonban csak négy alkotmánybíró van hivatalban. A választásokat érintő indítványokról a legalább hét bíróból álló plénumnak kellene döntenie. Jana Baricová a törvényszék megbízott elnöke tegnap elmondta, a beérkező panaszokat iktatják és sorszámmal látják el, az Alkotmánybíróság azonban csak akkor dönt majd róluk, ha teljes lesz a testület plénuma. A plénum azért nem teljes, mert a parlament nem tudott dönteni az új bírákról.

Mészáros Lajos korábbi alkotmánybíró elmondta, a kampánycsendsértési ügyeket a törvényszék az alapján ítéli meg, hogy figyelembe veszi azok intenzitását és hogy mekkora befolyással lehettek a választás lefolyására, de azt is tekintetbe veszik, hogy összefüggenek-e más kampánycsendsértésekkel.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?