Ladislav Kamenický
Kamenický lesz Kažimír utódja
Robert Fico, a Smer-SD elnöke Ladislav Kamenickýt fogja javasolni a Pénzügyminisztérium élére a párt elnökségi ülésén. Fico ezt a Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfővel kiadott nyilatkozatában közölte Kassán. Az új miniszterről az elnökségi ülésen fognak dönteni, amelyre jövő hét hétfőn (április 15.) vagy kedden (április 16.) kerül sor. Az új pénzügyminiszter kinevezéséig a kormányfő vezeti a tárcát. Az új miniszternek húsvét után kellene elfoglalnia a pozícióját – tette hozzá Fico.
A pénzügyminiszteri pozíció akkor üresedik meg, mikor Peter Kažimír jelenlegi tárcavezető átveszi a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) vezetését. Kažimír csütörtökön (április 11.), 9:30-kor nyújtja be lemondását az elnöki palotában. Fico arra is emlékeztetett, hogy az államfő nem utasíthatja vissza a kormányfő által javasolt új pénzügyminisztert. Hozzátette: a párt ügyei az ő kezében vannak.
A kormányfő úgy gondolja, hogy a Smer-SD elnöksége elfogadja azt a javaslatot, mely szerint Ladislav Kamenický lenne az új pénzügyminiszter. Kamenický szerinte megfelelő kompetenciával rendelkezik. Kamenický a parlament Pénzügyi Bizottságának az elnöke, ezenkívül pedig a Smer-SD párt pozsonyi járásbeli szervezetének az egyik elnöke. „Közülünk senkinek sincsenek kétségei afelől, hogy egy olyan emberről van szó, aki ugyanolyan jól fogja ellátni a funkcióját, ahogy azt a jelenlegi pénzügyminisztertől megszoktuk” – mondta Fico.
„Az illetőt személyesen ismerem, és volt már szerencsém vele együttdolgozni. Úgy gondolom, hogy egy felkészült emberről van szó, aki szakmailag is alkalmas arra, hogy egy ilyen fontos pozíciót kapjon a kormányban” – közölte Pellegrini. A tárca szerinte eddig is kiválóan működött, és a működése az új miniszter kinevezéséig is be lesz biztosítva.
Addig még politikai vitákra kerül sor több készülő törvényről. „Nem áll az érdekemben, hogy hosszú ideig a pénzügyi tárca élén maradjak. Ennek nem lenne értelme. A következő napok ezért kulcsfontosságúak lesznek” – pontosított. Hozzátette: a kormánykoalíción belül egy olyan új intézkedéscsomagról kell tárgyalniuk, amelyet a parlament májusi ülésén akarunk előterjeszteni. A javaslatok az adózással, a járulékokkal, a gyermekgondozási segéllyel, a szülői támogatással és a karácsonyi nyugdíjjal lesznek kapcsolatosak. Az új pénzügyminiszternek ezekkel az intézkedésekkel is foglalkoznia kellene.
Fico emlékeztetett: ha kinevezik Kamenickýt, akkor a parlament Pénzügyi Bizottságában is kellene valakit találni a helyére. „Nincs minden sarkon olyan ember, aki ki tud igazodni az államháztartásban. Három név jöhet számításba a vita során” – zárta. Hogy ki kerül a bizottság élére, szintén a Smer-SD jövő heti elnökségi ülésén derül majd ki.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.