Kaliňákot és Brhelt ma hallgatja ki a rendőrség

Robert Kaliňák

Robert Kaliňák (Smer) volt belügyminisztert és Jozef Brhel nagyvállalkozót pénteken hallgatják ki az Országos Rendőrkapitányságon.

Amint arról korábban beszámoltunk, Kaliňák és Brhel ellen – František Imrecze vallomása alapján – vesztegetés miatt indult eljárás. 

Kaliňákot tizenegy órára, Brhelt kilenc órára idézték be.

Imrecze 2012 és 2018 között a pénzügyőrség vezetője volt, és miután 2021 januárjában a Vámszedő-ügy keretében őrizetbe vette a NAKA, hamar elkezdett együttműködni a bűnüldöző szervekkel. Az ő vallomására alapozva gyanúsították meg Robert Kaliňákot, valamint Jozef Brhel nagyvállalkozót, akit a sajtóban a Smer egyik mecénásaként emlegetnek. A Denník N információi alapján Imrecze elégedetlen volt a pénzügyőrségnél kapott fizetésével, mivel korábban a magánszférában jóval többet keresett. Elmondása szerint a kinevezése után – amelyet állítólag Peter Kažimír korábbi smeres pénzügyminiszter intézett el – személyesen is találkozott Kaliňákkal, aki akkor már a belügyi tárcát vezette. A miniszter azt mondta neki, keresse fel Jozef Brhelt, ha egy kis „fizetéskiegészítésre” vágyik. Imrecze és Brhel végül évi 200 ezer eurós kenőpénzben egyeztek meg, amelyet 2013 és 2017 között ki is fizetett a vállalkozó (2018-ban már csak 100 ezer eurót adott, mivel Imrecze szeptemberben távozott az igazgatói székből).

Kaliňák tagadja a vádakat, szerinte az eljárás mögött a jelenlegi kormánykoalíció áll, amely fél az előre hozott parlamenti választás eredményétől, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy bebörtönözze az ellenzéket. Állítja, az egész meggyanúsítás Imrecze kitalált vallomására épül, de tárgyi bizonyítékot a nyomozók nem tudnak felmutatni. Robert Fico, a Smer elnöke kiállt párttársa mellett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?