Kaliňák után Fico is őrizetbe kerülhet

fico eluasítja a vádakat
Pozsony |

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozója indítványozta Robert Kaliňák (Smer) egykori belügyminiszter vizsgálati fogságba helyezését. A javaslat benyújtásáról a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) dönt. Robert Fico (Smer) volt miniszterelnök esete parlamenti képviselő státusza miatt ennél bonyolultabb, de várhatóan rövid időn belül ő is vizsgálati fogságba kerül.

A rendőrség csütörtökön délután a közösségi oldalán adott rövid tájékoztatást a szerdai Alkonyat (Súmrak) nevű rendőrségi akcióról. A Smer székháza Pozsonyban, a Súmračná utcában áll, innen ered a fedőnév. Robert Kaliňák egykori belügyminisztert szerdán vette őrizetbe a rendőrség, csütörtökön pedig elkészült az indítvány a vizsgálati fogságba helyezésére. A rendőrség ezt azzal indokolta, feltételezhető, hogy a volt politikus megpróbálná befolyásolni a tanúkat, szakértőket, vádlottakat, vagy másképp akadályozná a nyomozást.

Fico jelenleg is parlamenti képviselő, ezért az őrizetbe vételére a törvényhozás mentelmi bizottságának is rá kell bólintania, az erre irányuló kérvényt pedig Maroš Žilinka főügyésznek kell benyújtania a parlamentbe. Dalibor Skladan, a Főügyészség szóvivője délután megerősítette, Žilinka már megkapta a Fico őrizetbe vételéhez szükséges hozzájárulási kérelmet. A kérelmet a Speciális Ügyészi Hivatal juttatta el a főügyészhez, lapzártáig azonban nem közölték, hogyan döntött Žilinka – továbbítja-e a kérvényt a parlamentbe.

A koalíciós pártok már szerdán jelezték, ha megérkezik a javaslat, támogatni fogják. Igor Matovič (OĽaNO) kijelentette, a párt képviselői saját belátásuk szerint dönthetnek, támogatják-e Fico őrizetbe vételét. „Nem kaptam vérszemet, nem szomjazom bosszúra, és arra, hogy kihasználjuk a többségünket a parlamentben. Ha a bűnüldöző szervek szükségesnek tartják, valószínűleg segítenünk kell nekik” – mondta, és hozzá tette, bízik benne, hogy Žilinka az ügyben a közérdeknek és a törvényeknek megfelelően jár el.

Hamran István, a nemrég kinevezett rendőrfőkapitány szerda este egy vitaműsorban elmondta, Fico és Kaliňák meggyanúsítását már hónapok óta tervezték, a hozzávetőleges időpont pedig már hetekkel korábban ismert volt. Elárulta, az ügyben összesen 8 személyt gyanúsítanak, közülük négyen már őrizetbe kerültek, de nem zárta ki, hogy a gyanúsítottak száma az ügy felderítése során emelkedni fog. Ami a tanúkat illeti, jelenleg hatan vannak.

Már szerdán leszögezte, kérvényezni fogják a parlamenttől Fico „kiadatását”, ami másnap meg is történt. Elismerte, az eljárás bonyolultabb egy parlamenti képviselő esetében, ennek ellenére, ha a rendőrség indokoltnak tartja a vizsgálati fogságot, akkor Ficóra is „közönséges halandóként” tekintenek. Hozzátette, támogatja a vádemelést, a további lépéseket pedig az ügyészségre és a bíróságra kell bízni, ez már az ő hatáskörükbe tartozik. Hangsúlyozta, annyira erős bizonyítékokat gyűjtöttek össze, hogy a nyomozók a háromszoros kormányfő ellen is kezdeményezhették az eljárást.

Hamran állítja, a rendőrség megtisztítása jó úton halad, az ügyészségről azonban nem mondható el ugyanez. Saját jövőjével kapcsolatban úgy fogalmazott, a szüleit felkészíti arra az eshetőségre, hogy a kormányváltás után, a Smer visszatértével rács mögé kerül. „Láttunk már kitalált eseteket, amikor ártatlan embereket vontak felelősségre” – mondta, majd hozzáfűzte, ezzel számolni kell.

(TASR, Denník N, Postoj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?