Kaliňák távozása a minimum

Pozsony |

<p><span style="font-size: 12px;">Robert Kaliňák távozása a minimum, vélik szakértők, de már nem is ez a leglényegesebb kérdés. A Smer biztosan veszít a Bašternák-botrányon, a kormány egyetlen lehetősége a támogatottsága megőrzésére, ha rendszerszintű változtatásokba kezd.</span></p>

Továbbra is két lehetőség áll fenn. Robert Kaliňák belügyminiszter maradhat, ha a koalíciós pártok nem értékelik át eddigi álláspontjukat. Maga Kaliňák egyelőre nem adta semmi jelét annak, hogy önként távozna posztjáról a Bašternák-botrány miatt. A másik lehetőség, hogy a kormányfő javasolja Kaliňák menesztését. Ha Kaliňák belügyminiszter marad, az csak a szélsőséges erőknek kedvez, állítja Pavol Baboš politológus. 

„Az állami intézményekkel és a magukat standardnak nevező politikai pártokkal szembeni bizalmatlanság tovább fog mélyülni, ami a rendszerellenes pártok, Kotlebáék vagy Boris Kollárék népszerűségének további növekedéséhez vezethet” – mondta az Új Szónak az elemző. A kormány megalakulásakor ugyanakkor a partnerek épp arra az érvre alapozták a koalíció létjogosultságát, hogy a szélsőséges erők térnyerését egy stabil kormány gátolhatja meg.
Kaliňák maradása ezen túl a kormánykoalíció pártjaira is negatív hatással lehet: Baboš szerint nehéz megmondani, mennyire, de biztosan csökkenni fog a Smer támogatottsága, ha a belügyminiszter marad. Így vélekedik Gál Zsolt politológus is, aki szerint bizonyos, hogy a párt 2012-ben érte el a csúcspontot, amikor 44%-ot kapott. Azóta folyamatosan csökken a népszerűsége, s az ehhez hasonló botrányok csak gyorsíthatják ezt a folyamatot.
Ha Kaliňák mégis távozik a belügyminiszteri székből, az sem oldja meg végérvényesen a helyzetet, állítják egybehangzóan a politológusok.

Új miniszter és új rendszer kellene Robert Kaliňák egyelőre nem készül távozni a Bašternák-ügy miatt, miközben személye a rendszer jelképévé vált. Mindenképp át kell alakítani a rendőrség működését és felügyeletét, vélik politológusok. Kaliňák utódjának személyén is sok múlhat, hiszen lehetséges, hogy a belügyminiszter távozása nem jár a rendszer átalakításával. 
Kaliňák menesztése csak az első lépés lenne a megtisztulás útján, véli Pavol Baboš, a pozsonyi Komenký Egyetem politológusa.  „Ha Kaliňákot leváltják, a továbbiak nagyban függnek attól, ki lesz az utódja, és hogy rendszerszintű változtatásokra is sor kerül-e – állítja Baboš. – Például hogy a rendőrség felügyeletét leválasztják-e a belügyminisztériumról, és hogy változik-e a rendőrség vezetői kinevezésének módja.” Kaliňák menesztését a kormány kisebb kompromisszumként is felfoghatja. „Ha Kaliňák lemondana, ám utódja valamelyik eddigi jobbkeze lenne, ez egy olyan jelzés lenne a nyilvánosság felé, hogy elfogadjuk ezt a nyomást, hogy Kaliňák arca és neve a nyilvánosság számára már elviselhetetlen, de megtartjuk azt a rendszert, amely nekünk megfelel” – nyilatkozta lapunknak a szakértő. Eddig olyan nevek merültek fel Kaliňák lehetséges utódjának személye kapcsán, akik valóban a jelenlegi belügyminiszter környezetét képviselik: Denisa Saková belügyi államtitkár, aki közel áll Kaliňákhoz, illetve Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány, aki szintén a Smer jelöltje volt. 

Gyökeres átalakítások 

Gál Zsolt szerint szintén gyökeres átalakításokra van szükség. „Kaliňák menesztése sem oldaná meg a problémát, ugyanis itt nem egy vezető politikus hibájáról, hanem rendszerszintű korrupcióról van szó, amely lassan a maffiaállamhoz hasonlít” – mondta az Új Szónak a politológus. 
A héten többen is hangsúlyozták a rendszerszintű változások szükségességét. Miroslav Beblavý öt pontban foglalta össze, milyen intézkedésekre lenne szükség Kaliňák menesztése után. Az első pont a rendőrség függetlenítése a politikától, azaz a belügyminiszter azon jogkörének megváltoztatása, miszerint indoklás nélkül válthatja le a rendőrség vezetőit. Az ügyészségen is szükség lenne az egyes ügyészek függetlenségének megerősítésére Beblavý szerint. Fontos lenne továbbá a bűnüldöző szerveknél és az igazságszolgáltatásban dolgozók személyes anyagi felelősségvállalását fokozni. A negyedik intézkedés a kivételesen nagy áfa-vissza-igénylések nyilvánossá tétele, az ötödik pedig szigorítani a köztisztviselők vagyonbevallásának szabályozását. Beblavý az SaS-szel és az OĽaNO–NOVA-val dolgozná ki a vonatkozó jogszabályokat. „Nem zárkózom el az együttműködéstől az SNS-szel, a Híddal és a Sieťtyel sem, hiszen e javaslatok közül többet az ő programjuk is tartalmazott – a kormányprogram előkészítésénél azonban erről lemondtak” – közölte a független képviselő. 

Az intézkedések fontosságát a héten a Sieť vezetői is hangsúlyozták. A kormányprogram a rendőrség függetlenségével kapcsolatban azt az intézkedést tartalmazza, mely szerint „a kormány megteremti az országos rendőrfőkapitány kinevezése ellenőrzésének megerősítésének feltételeit, parlamenti kihallgatás által, és leváltása lehetőségének korlátozását a törvényben lefektetett indokok alapján”. 

A Smer veszít 

Hiába távozik azonban Kaliňák, a Smer már aligha keveredik ki ebből az ügyből pozitív mérleggel, vélik a szakértők. „Nem valószínű, hogy Kaliňák »feláldozása« segítene a Smernek, ugyanis most már túl későn jönne. Ebből a botrányból már nem lehet jól kijönni” – véli Gál, aki szerint a belügyminiszter távozása esetén joggal merülne fel a kérdés, hogy akkor mi van a miniszterelnökkel, aki ugyanettől a személytől bérli a lakását. 
Milyen lesz a Bašternák-ügy hatása a Smer támogatottságára? Ezen gyökeresen Kaliňák távozása sem változtatna, véli a politológus. Ami a Híd támogatottságát illeti, Gál Zsolt szerint a Bašternák-ügy leginkább a párt szlovák választóit fordíthatja el. „Természetesen a magyar választókat is érdekli az ügy, de azt gondolom, hogy itt fontosabbak az olyan témák, mint a régiók felzárkóztatása, a gazdasági kérdések és a nemzetiségi politika” – mondta az Új Szónak Gál Zsolt. 

(szalzo, czk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?