Kaliňák szerint gazdaságosabb lehetett a kormánygéppel Eb-mérkőzésre utazni, mint egy kereskedelmi járattal

Robert Kaliňák

Robert Kaliňák (Smer) miniszterelnök-helyettes és védelmi miniszter úgy véli világos szabályokat kell alkotni a politikusok részvételére az olyan sporteseményeken, ahol az államot képviselik – jelentette ki az RTVS Sobotné dialógy című műsorában azzal összefüggésben, hogy Andrej Danko (SNS) a kormánykoalíció több más politikusával együtt a kormánygéppel repült Frankfurtba, hogy részt vegyen a szlovák labdarúgó-válogatott belgák elleni mérkőzésén. Maria Kolíková (SaS) egyértelmű szabályokat sürgetett, amelyek meghatározzák a kormányzati repülőgép használatának feltételeit.

Kaliňák elképzelhetőnek tartja, hogy gazdaságosabb volt a kormányzati repülőgéppel Frankfurtba utazni, mint egy kereskedelmi járattal. 

Az úgynevezett „lex merénylet” törvénytervezettel kapcsolatban Kaliňák arról beszélt, a parlament őszi ülésén megvitatják, hogyan lehetne hatékonyabbá tenni a szabálysértésekért kiszabott pénzbírságok végrehajtását. Megerősítette, hogy egyelőre törlik az önkormányzati bírságokra vonatkozó rendelkezést.

Kolíková szerint a Robert Fico (Smer) kormányfő elleni támadásra reagáló javaslat rendőrállamot készít elő. „Ez aránytalan beavatkozás az alapvető és szabadságjogokba” – fűzte hozzá. Rámutatott, biztonságot növelő megoldások nem szerepelnek a javaslatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?