Kaliňák nem érzi magát felelősnek a Smer kudarcáért

Robert Kaliňák
Pozsony |

Robert Kaliňák (Smer) belügyminiszter arra a kérdésre, hogy felelősnek érzi-e magát a Smer megyei választásokon elért eredményéért, azt felelte: az ő egyedüli "ügye", hogy személyesen ismer egy olyan embert, akit adócsalással gyanúsítanak. "Most már további kettőt is ismerek a politikából, az elnök urat és egy másikat" - mondta az RTVS mai vitaműsorában.

Most elválik, hogyan tudnak együttműködni az ellenzék vezetői - tette hozzá Kaliňák, aki arra is utalt, hogy szerinte a független képviselők szavazatai a megyei közgyűlésen könnyen megvásárolhatók. 
 
A jelenlegi, nyolc megyés rendszert Robert Kaliňák és a műsor másik két vendége, Bugár Béla (Híd), a parlament alelnöke és Milan Krajniak, Sme rodina képviselője is megváltoztatná.
 
Kaliňák több kompetenciát ruházna a megyei vezetésre, hogy az emberek előtt hangsúlyozottabb legyen a régiók szerepe. Bugár szerint a megyerendszer megváltoztatásához széles politikai megyegyezés kell, és ehhez évek szükségesek. A következő megyei választásokig Bugár szerint nincs esély a változásra.

KALIŇÁK TOVÁBBRA IS ÉLVEZI FICO BIZALMÁT
 

Krajniak teljesen felszámolná a jelenlegi rendszert, és a történelmi megyéket állítaná vissza. A megyei közgyűlésbe pártja elképzelése szerint az önkormányzati képviselőket és polgármestereket delegálnák. (TASR, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?