Kaliňák: Méltó megemlékezést tartunk, minden generáció számára

kalinak k

Méltó megemlékezéseket tartunk a szlovák nemzeti felkelés 80. évfordulóján a nagyközönség számára, kiemelve Szlovákia történelmének egyik legjelentősebb eseményét – jelentette ki a kormány szerdai ülése után Robert Kaliňák (Smer) védelmi miniszter. A megemlékezések keretében 600 hivatásos katona teszi le az esküt, és gazdag kulturális programok lesznek.

Kaliňák hozzátette, az ünnepségek hangulata egy minden generációnak szóló fesztiválhoz fog hasonlítani. „Az emlékmű és a szálloda közötti park hajnalig nyitva lesz, kapukon lehet majd belépni” – tette hozzá. A látogatók térképet kapnak, és QR-kód segítségével is tájékozódhatnak. „A hivatalos koszorúzás 10 órakor kezdődik, 11-től kerül sor az ünnepi beszédekre” – tette hozzá.

Egészen estig lesznek kulturális programok a nagyszínpadon és több kisebb színpadon is. „Része lesz az ünnepségnek 600 hivatásos katona ünnepélyes eskütétele” – fűzte hozzá. A parkban az összes minisztérium képviselve lesz, és bemutatja a tevékenységét.

A katonai díszszemlét a Garam partján nézheti a nagyközönség, 17 órakor kezdődik és közel 2 órás lesz. Az esti gálaműsor 19 órakor kezdődik, az eseményt 22 órakor tűzijáték zárja.

A biztonsági intézkedésekről jövő héten tájékoztat Kaliňák, közösen Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszterrel. A védelmi miniszter egyúttal megköszönte Besztercebánya, Zólyom és a szűkebb régió lakosságának türelmét a korlátozásokkal kapcsolatban, amelyek az előkészítéseket kísérik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?