Kaliňák kérésére elnapolták Bödör ügyének tárgyalását

kaliňák bödör
Besztercebánya |

A Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) kedden folytatta volna a Marhapásztor (Dobytkár) ügyet, melyben Norbert Bödör nyitrai üzletembert, valamint az előzetes letartóztatásban lévő Martin K.-t vesztegetés és más, súlyos pénzügyi bűncselekményekkel vádolnak.

Az ŠTS előtt kedden megjelent Robert Kaliňák volt belügyminiszter is, aki Norbert Bödört képviseli, és akit május 13-án, pénteken helyeztek szabadlábra előzetes letartóztatásból.

Bödör másik védőügyvédje, Marek Para nem volt jelen a keddi tárgyaláson.

Ügyfelemnek két védőügyvédje volt, mindkettőt korábban őrizetbe vették. Engem péntek délután engedtek szabadon; a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy fogva tartásom jogellenes volt, ám Marek Para továbbra is őrizetben van. Ez nem obstrukció, nem lehetett megfelelően felkészülni a mai fő meghallgatásra

– mondta Kaliňák.

A bíróság végül helyt adott a védőügyvédek halasztási kérelmének, mivel két ügyfelük is súlyos betegségben szenved, ezért a tárgyalást május 24-én folytatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?