Kaliňák egyszerűsítené az államigazgatást

Pozsony |

<p>Elfogadta mai ülésén a kormány Robert Kaliňák belügyminiszternek az államigazgatás egyszerűsítésére vonatkozó koncepcióját.</p>

A dokumentum felhívja a figyelmet: mivel a közkiadások konszolidációja nem várhat tovább,  a kiadási és a bevételi oldalon egyaránt intézkedésekre van szükség.

Kaliňák koncepciójának célja, hogy a megváltozott helyzetben is biztosítsák az államigazgatás fenntarthatóságát, és ezt minél hatékonyabban tegyék. Ehhez azonban rendszerszintű változásokra van szükség. Kaliňák programja az ESO címet viseli, ami egy betűszó (Efektívna – hatékony, Spoľahlivá – megbízható, Otvorená – nyitott). A belügyminiszter azt szeretné elérni, hogy ha egy állampolgár vagy egy vállalkozó el szeretne intézni valamit, akkor azt egyszerűen és minél kisebb költségekkel tehesse. „Az állammal való érintkezés során maximálisan törekedni kell az elektronikus kapcsolattartásra, ha pedig személyes intézkedésre kerül sor, akkor egy helyen lehessen intézkedni, ne kelljen több hivatalt is meglátogatni” – áll a dokumentumban.

A koncepció azzal számol, hogy fokozatosan megszűnnének a kerületi specializált államigazgatási hivatalok, egy évvel később pedig az egyéb specializált hivatalok. A jelenlegi 745 állami szervet Kaliňák 79-re redukálná. A 916 költségvetési szervet pedig 58-ra csökkentené, melyek központi jelleggel szolgálnák ki az állampolgárokat.

Jelenleg az állam 550 ezer négyzetméternyi irodát tart fenn. A miniszter szerint ebből 200 ezer felesleges.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?