Kaliňák: csak a kormányfő személye biztos

Pozsony |

<p>Robert Kaliňák, a Smer alelnöke szerint egyelőre csak az alapelvekről tárgyalnak, melyek alapján feláll majd az új kormány, ezért nagyon problematikus nevekről beszélni.</p>

A sajtóban számos név megjelent már az egyes miniszteri tisztségek várományosaként. „Csak egy biztos, a kormányfő személye” – reagált a találgatásokra az alelnök.

„Én például belügyminiszter voltam, és valószínűleg az állambiztonsági jellegű tárcák állnak hozzám a legközelebb. Majd meglátjuk, mit szól ehhez az elnökség. Valami hasonló elmondható Marek Maďaričról is” – mondta.

Pénteken a Smer több vezető tisztségviselője a pártszékházban volt, de Kaliňák szerint a kormányzati tisztségek elosztásáról nem beszéltek.

„Az az előnyünk, hogy nincs Koalíciós Tanács, ahol el kellene osztanunk a miniszteri posztokat. Jelenleg egyenes adásban láthatjuk, hogy fest az, ha a jobboldal próbálja elosztani a tisztségeket. A i esetünkben azokról az alapelvekről kell tárgyalnunk, amelyek mentén szeretnénk irányítani az államot. Ez a mai témánk, noha mindenki a miniszteri posztokról találgat. Nagy lehetőségünk, hogy nem kell a miniszteri kompetenciákat az egyénekhez szabnunk, hanem embereket társíthatunk az egyes jogkörökhöz, amelyekkel a minisztériumok rendelkeznek” – tette hozzá.

A Smert csak egy időpont köti, az április 4-ei parlamenti alakuló ülésig el kell készülni a kormánynévsornak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?