Kalina nem vállalja a jelölést az ÚPN élére

Pozsony |

<p>Noha az ellenzéki Szabadság és Szolidaritás (SaS) kész lett volna őt jelölni a Nemzeti Emlékezet Intézete (ÚPN) élére, Juraj Kalina nem vállalja a parlamenti megmérettetést.</p>

Kalinát eredetileg a Smer-SD szemelte ki a posztra, de a múlt héten visszavonta a jelölését.

 

A Smer a múlt héten visszavonta Kalina jelölését, s bár lépésüket hivatalosan nem indokolták meg, lapértesülések szerint a párt – illetve annak nagy része – kifogásolta, hogy kritikusan viszonyul a második világháború alatti szlovák államhoz és a pozsonyi vár udvarán álló Szvatopluk-szoborhoz, amelynek a felállítását a Smer vezető politikusai kezdeményezték az államfővel közösen. Juraj Miškov, az SaS frakcióvezetője szerint Kalina nagyon jó jelölt a posztra, s igyekeznek elérni, hogy a többi ellenzéki párt is támogassa a megválasztását. Erre Miškov szerint akár esély is lehet, viszont kérdéses, megegyeznek-e az ellenzéki pártok. A KDH ugyanis továbbra is Marián Gulát jelöli, aki az SDKÚ támogatását is élvezi. A Népi Platform Bukovszky Lászlót, a kormányhivatal kisebbségpolitikai főosztályának vezetőjét, az ÚPN felügyelőtanácsának tagját akarta jelölni a posztra, ám ő ezt a felkérést elutasította. „Nem kommentálom a döntést” – mondta lapunknak. Úgy tudjuk, az ellenzék által megszólított jelöltek főként amiatt nem kívánják elfogadni a felkérést, mivel tudják, hogy a Smer támogatása nélkül úgysincs reális esélyük a megválasztásra. A Smer állítja, a párton belül lassan egyezség születik az új jelöltről, nevét viszont egyelőre nem akarják elárulni. Anton Martvoň (Smer) képviselő a TASR hírügynökségnek elmondta, hogy Kalinát ügyes történésznek tartja, de a titkos szavazáson saját pártja jelöltjére fog voksolni. „Ilyen kérdésekben összhangban szoktunk lenni, megszavazzuk azt a személyt, akit a párt jelöl” – mondta a képviselő. A parlament legutóbb január 29-én próbálta megválasztani az ÚPN új elnökét – eredménytelenül. Az új választás időpontját Pavol Paška házelnöknek kell kihirdetnie. (dem, MSz, SITA)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?