Andrea Kalavská
Kalavská többé nem vonja vissza a kórházreformról szóló javaslatot
Andrea Kalavská szerint a kórházreform átpolitizálódott. A szerdai kormányülés után kijelentette: a javaslatot többé nem fogja visszavonni. Nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy a jövőbeni szavazás kimenetele fogja eldönteni, hogy marad-e a tárca élén.
Andrea Kalavská (Smer-jelölt) állítása szerint Robert Fico (Smer) kérte fel őt arra, hogy a szavazás előtt vonja vissza a javaslatot. Úgy véli, ez szokatlan és politikailag inkorrekt lépés volt.
„A szlovák parlament képes elfogadni egy csomó ostobaságot, de ha olyan ügyről van szó, amely tényleg a szlovák állampolgárok megsegítéséről szól, millió kérdőjelet keresnek”
– jegyezte meg Kalavská. Hozzátette: a képviselők a bírálatok ellenére is második olvasatba utalhatták volna a törvényt, hiszen ezt követően is lett volna még alkalom a módosításra.
„Nagyon sajnálom, hogy a végén nem sikerült megakadályoznom ennek az egésznek az átpolitizálását” – mondta. Úgy véli, jelenleg már nem tehet többet. A kormányt ugyan sikerült meggyőznie, de mind a 150 képviselőre nem lehet hatással.
Fico a szavazás előtt állítólag azt mondta Kalavskának, hogy a törvénymódosítást nem támogatja az SNS, a Smer, az ĽSNS és a Sme rodina sem. Kalavská bevallása szerint nem akarta megkockáztatni, hogy a javaslatot már első olvasatban elutasítsák. Ugyanakkor leszögezte, hogy többé nem fogják elhalasztani a szavazást. A miniszter szerint a javaslat szakmai szempontból kifogástalan, csak azok bírálják, akik nem értették meg, vagy félre akarják vezetni a nyilvánosságot.
A politikai jövőjével kapcsolatban kijelentette: több párttól is kapott ajánlatot, de nem törődik ezekkel. Korábban többször is jelezte, hogy szívesen visszatérne a praxisához, ami azt jelentené, hogy távozik a politikából.
Az októberi ülésen a parlament végül nem szavazott a kórházreformról. A szavazást a következő ülésre halasztották el. Az indoklás szerint nem sikerült biztosítani a kellő politikai támogatást.
A kórházreform célja színvonalasabb egészségügyi ellátást biztosítani a pácienseknek. A kórházaknak különböző kritériumoknak kellene megfelelniük, hogy minél jobb eredményeket érjenek el. A törvényjavaslat első olvasatban van.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.