Kalavská: a kórházreform elkerülhetetlen

Kalavská
Pozsony |

Andrea Kalavská (Smer) egészségügyi miniszter szerint a szlovák egészségügy helyzete átalakítás nélkül fenntarthatatlan. Szerinte a tervezett kórházreform képes lenne változtatni ezen, de politikai akadályok miatt áll a megvalósítás.

Én, mint orvos és mint beteg, továbbra is úgy gondolom, hogy a szlovák fekvőbeteg-ellátás radikális változtatás nélkül hosszú távon fenntarthatatlan. A finanszírozási rendszer és a munkaerő szempontjából Szlovákiában muszáj valamilyen reformnak jönnie”

– jelentette ki Kalavská.

Az egészségügyi miniszter a tegnapi sajtótájékoztatóján orvosok és szakértők társaságában újra bemutatta a kórházreform részleteit. Elmondása szerint talán ez volt ez utolsó próbálkozása, amikor szakmai síkon próbálta bemutatni a tárca javaslatát, nem pedig politikai szempontból. „Az utóbbi időben sok szó esett a reformról. Engem, mint az egészségügyi minisztert, igencsak zavar, hogy ez a kifejezetten szakmai téma politikai szóváltások témájára redukálódott” – mondta a tárca vezetője.

Utolsó esély

A kórházreform megvalósítási terve az utóbbi 3 hónapban többször változott. Robert Fico, a Smer elnöke ugyanis kijelentette, hogy csakis akkor hajlandóak támogatni Kalavská reformját, ha az alkotmánytörvényként kerül a parlament elé. Az egészségügyi miniszter el is készítette az alkotmánytörvény-javaslatot, amely hatalmas elégedetlenséget váltott ki mind az ellenzéki pártok, mind a szakmai közvélemény körében. Kalavská ezért mégis egyszerű törvényjavaslatként terjesztette be a dokumentumot a kormány elé, amely nem fogadta el. Peter Pellegrini (Smer) miniszterelnök az ülés után támogatásáról biztosította az egészségügyi minisztert, és kijelentette: bízik benne, hogy Kalavskának sikerül elnyernie a pártok támogatását.

Erre azonban már nincs sok ideje. A tárca vezetője a következő két hétben szeretne tárgyalni minden politikai párttal. Ha sikerülne egyezségre jutni, akkor a javaslat már szeptember végén a kormány elé kerülhetne. Kalavská szeretné elérni, hogy a javaslat 2020-tól életbe lépjen, vagyis még idén elfogadtatná a parlamentben. Év végéig még két parlamenti ülés van, az egyik október, a másik november végén kezdődik. Ebből adódóan esély még van rá, hogy a képviselők első és második olvasatban is megszavazzák a javaslatot. Pellegrini ezzel kapcsolatban bizakodó, szerinte ez a három hónap elegendő lehet arra, hogy átmenjen a javaslat.

Az SNS a Smertől függ

Ehhez Kalavskának főként a Smert kellene meggyőznie. Robert Fico azonban többször is leszögezte: ha a reform nem alkotmánytörvényként kerül a parlament elé, a miniszter nem számíthat pártja támogatására. Zuzana Skopcová, az SNS szóvivője lapunknak elmondta: csak akkor támogatják a reformot, ha Kalavská képes meggyőzni a Smert.

„Az SNS a kórházak bezárása ellen van. A Smer is állítja, hogy a projekt szakmai szempontból nincs jól előkészítve. Az SNS csak akkor foglalhat állást, ha a Smer már egységes a témával kapcsolatban”

– közölte Skopcová.

Debnár Klára, a Híd szóvivője megkeresésünkre megismételte a párt korábbi álláspontját, miszerint a Híd támogatni fogja a reformot.

„A párt a kórházreformot elengedhetetlen lépésnek tartja, a miniszter asszony kezdeményezését pozitívan értékeli, a reformot pedig támogatja”

– közölte a szóvivő. 

Az ellenzéki pártok közül egyelőre csak az SaS erősítette meg, hogy hajlandó lenne megszavazni a reformot, azonban csakis akkor, ha a javaslat végső formájába nem kerül valamiféle váratlan intézkedés. Az OĽaNO és a Sme rodina korábban óvatosan fogalmazott a témában, szeretnék megvárni a javaslat végső formáját. 
A kórházreform a parlamentben a Smer és az SNS szavazatai nélkül is átmehet (a két pártnak összesen 63 képviselője van), Kalavskának azonban meg kellene győznie csaknem az összes ellenzéki pártot, és a független képviselők nagy részét is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?