Június 23-án folytatódik a Trnka elleni fegyelmi eljárás

Dobroslav Trnka

A Szlovák Főügyészség fegyelmi bizottsága kedd este június 23-ra napolta el Dobroslav Trnka volt főügyész kihallgatását. Erről Izsák Attila, a 3. fegyelmi bizottság elnöke tájékoztatott. Június 23-án, 12:30-tól további bizonyítékok kerülnek bemutatásra, hogy milyenek, a bizottsági elnök nem részletezte.

„Ez minden, amit jelenleg ezzel az üggyel kapcsolatban mondhatok” – tette hozzá Izsák.

A június végén folytatódó tárgyalás nyilvános lesz. Izsák elmondása szerint a fegyelmi bizottság kedden a törvénnyel összhangban járt el. Saját bevallása szerint ilyen hosszú fegyelmi eljárást még nem vezetett.

Trnka még Izsák tájékoztatója előtt elhagyta az épületet. Nem nyilatkozott akkor sem, amikor megérkezett a főügyészségre 12:30-kor.

A kihallgatás megközelítőleg hat óráig tartott, és zárt ajtók mögött zajlott. A nyilvánosság kizárását a bizottsági elnök javasolta bizonyos folyamatban lévő büntetőeljárásokra hivatkozva. Az intézkedéssel egyetértett Trnka, a jogi képviselője és az ügyész is.

Trnka azzal követhetett el fegyelmi vétséget, hogy 2019 októberében interjút adott a Markíza televíziónak a Marian K.-val folytatott beszélgetését rögzítő hangfelvétel kapcsán. Ez utóbbinak köze van a Gorilla-ügyhöz. A fegyelmi eljárás indításának másik oka az interjú azon része, melyben Trnka Jozef M. vállalkozó 2004-es szabadlábra helyezéséről beszél.

Jaromír Čižnár főügyész 2019 októberében ideiglenesen felfüggesztette tisztségéből Trnkát, miután indítványozták ellene a fegyelmi eljárást.

Trnka ellen hivatali hatáskörrel való visszaélés ügyében büntetőeljárás is indult, amiért nem adta át a bűnüldöző szerveknek a Gorilla-felvételt. A volt főügyész rendkívüli jogorvoslatért folyamodott a főügyészséghez.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?