Július 23-án kezdődik a rendkívüli parlamenti ülés

parlament k
Pozsony |

Pénteken, július 23-án, 10 órakor veszi kezdetét a parlament rendkívüli, nyári ülése. A 35. ülést, melynek programja több mint tíz pontból áll, Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke hívta össze. A képviselők foglalkozni fognak többek között a Covid-igazolványok (ún. GreenPass) alkalmazásáról szóló kormányjavaslattal, illetve az ezzel kapcsolatos, gyorsított törvényalkotási eljárásra vonatkozó javaslattal. Az ülés programjában szerepel az állami bérlakások támogatásáról szóló törvénytervezet is. A programot a parlament weboldalán tették közzé.

A közegészség védelméről szóló törvény módosítását a kormány indítványozta. A módosítás értelmében a Szlovák Közegészségügyi Hivatalnak (ÚVZ) a járványellenes óvintézkedések kidolgozása során figyelembe kellene vennie a digitális Covid-igazolvány, az ún. GreenPass meglétét. Ez utóbbi igazolja, hogy a birtokosa felvette a Covid-19 elleni védőoltást, hogy negatív teszteredményt produkált, vagy hogy már átesett a betegségen.

A képviselők gyorsított eljárás keretében készülnek megvitatni a mezőgazdasági támogatásokat érintő módosító javaslatot is.

Az állami bérlakások támogatásáról szóló törvényjavaslatot Miloš Svrček (Sme rodina) képviselő dolgozta ki. Ha zöld utat kap, megkezdődhet a bérlakások építése. A módosítás deklarált célja a megfizethető lakhatás biztosítása minél szélesebb rétegek számára.

Az ülés programjában szerepel a közbeszerzésről szóló törvény módosítása is. Ennek értelmében 5000 euróról 10 000 euróra emelkedne a kis költségvetésű megrendelésekre vonatkozó pénzügyi korlát. A 35. ülésen esedékes a sporttal foglalkozó, a világjárvány következményeire reagáló törvénytervezet elfogadása is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?