Jozef Roháč sofőrjét keresik

Budapest |

<p>Még ismeretlen elkövetőként sem gyanúsítja, de keresi a 14 évvel ezelőtti Fenyő-gyilkosság harmadik tettesét a leszámolás körülményeit vizsgáló Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), és az ügyben gyűlnek a felbujtók ellen felhasználható bizonyítékok is - írta a Magyar Nemzet szerdán.</p>

Az NNI a lappal azt közölte: folyamatban van a médiavállalkozó meggyilkolásában részt vevő harmadik ember azonosítása.

Az ügyben egyelőre két embert gyanúsítanak: a tavaly februárban Léván őrizetbe vett Jozef Roháčot, valamint a szlovák hatóságok által áprilisban kiadott, szintén lévai Ladislav T.-t. A Magyar Nemzet úgy tudja, a Roháčot a gyilkosság helyszínére szállító kocsiban még egy ember ült, őt keresi most a rendőrség, és vélhetően ő volt a sofőr, mivel Ladislav T.-nek nincs jogosítványa. Az NNI a gyilkosság elkövetőjének Roháčot tartja, aki a fővárosi Margit körúton Fenyő János Mercedese mellé lépve agyonlőtte az üzletembert - írt a lap.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?