Jövőre kezdenék az R2-est

Pozsony |

<p>Már jövőre elkezdődhet a délkeleti gyorsforgalmi út Zólyom környéki szakaszának építése. A további szakaszok, a Zólyomot Losoncon, Rimaszombaton és Rozsnyón keresztül Kassával összekötő út építkezési munkálatai még a Fico-kormány alatt megkezdődhetnek.</p>

Az viszont továbbra is kérdéses, mikorra fejezhető be a csaknem 210 km-es gyorsforgalmi út.

Az első szakasz a Zólyomtól keletre fekvő három község kerülőútja. A közlekedési tárca szerint 2016-ban kezdődhetne meg a Lónyabánya (Lovinobaňa) és – a Rimaszombat előtt fekvő – Osgyán közötti 25 km-es szakasz építése is. Ennek a szakasznak hozzávetőlegesen a fele magyarlakta vidéken halad át, építése várhatóan 2021-ben fejeződne be. A szakasz tervdokumentációja évek óta készen áll, a szükséges telkeket kell felvásárolni.

A szaktárca még nem döntötte el, hogy teljes profilú, vagy csak kétsávos útként épül-e meg a szakasz. Háttérinformációk alapján viszont valószínűsíthető, hogy a Rimaszombat előtti rész – hasonlóan az Osgyánt vagy Tornalját elkerülő szakaszhoz – csak félprofilú lesz.

Az R2-est a minisztérium szerint PPP-projekt keretében építené egy konzorcium, majd 20–30 évig működtetné, közben az állam minden évben használati díj formájában törlesztené a költségeket. Szakértők ettől korábban óva intettek, az első és eddig egyetlen PPP-s sztrádaszakasz (az R1-es Nyitra és Garamszentbenedek közötti szakasza) sokkal többe került, mint ha hagyományos módon finanszírozták volna az építést.

Robert Fico kormányfő az elmúlt hetekben többször kijelentette, a gömöri régiót útépítéssel is segíteni kellene. A miniszterelnök lapunknak adott interjújában is utalt rá, hogy a délnyugati R7-essel szemben az R2-est részesítené előnyben, mivel Közép-Szlovákia déli része gazdaságilag és szociálisan sokkal jobban le van szakadva, mint Nyugat-Szlovákia déli része. „Közép-Szlovákia déli részének van szüksége nagy segítségre” – mondta egy hónapja a kormányfő. Továbbra is kérdéses az R7-es csallóközi gyorsforgalmi út sorsa, elvileg 2013-ban kellett volna kezdeni a Pozsony–Somorja szakasz építését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?