„Jól jár, aki a magyarokkal együttműködik”

Orbán Viktor
Budapest |

Évek óta nem történt ilyen Budapesten: valódi újságírói kérdésekre válaszolt a magyar kormányfő. Igaz, a sajtótájékoztatóra nem engedték be a Magyar Hang, a Mérce, az Átlátszó, a Klubrádió, az Azonnali és a Direkt36 tudósítóit. 

Az elmúlt száz év a magyar magány korszaka volt, a szomszédaink azon dolgoztak, Magyarországot hogyan lehetne elszigetelni. Ma kölcsönös erőfeszítésekkel eljutottunk oda, hogy ma a térségben nem a szembenállás, hanem az együttműködés van, ez a valódi Szent István-i politika – mondta Orbán Viktor Budapesten a kormányinfón. Mivel a miniszterelnök nagyon ritkán tart olyan sajtótájékoztatót, amin bármiről kérdezni lehet és a kormánykritikus média is szót kap, az eseményt kiemelt érdeklődés övezte a magyar és a nemzetközi sajtó részéről is. 

Szlovák–magyar 

Gondolatmenetét követve Orbán Viktor úgy folytatta, ma „mindenki jól jár, aki a magyarokkal együttműködik, ez a szlogen egy őszinte mondat a részünkről, ma mindenki megtalálja a számítását, aki velünk együttműködik”. Orbán Viktor szerint, „hogy a szlovákokkal együttműködünk európai szinten, történelmi teljesítmény. Nem vagyunk messze attól, hogy a románokkal is ez legyen a helyzet. Magyarország ma olyan regionális külpolitikát folytat, ami stabilizálja a régiót”. Hozzátette ugyanakkor, hogy „történelmi felelősség, hogy a migráció ügyét napirenden tartsuk, Afrika, Ázsia demográfiai folyamatai, népességmegtartó ereje miatt Európában a következő 10–20 évben folyamatos migrációs nyomás alatt éljük majd az életünket”. 

Bevándorlásellenes erő 

Orbán szerint két célt fogalmazott meg a kormány az európai választásra, az egyik, hogy minden uniós intézményben kerüljenek többségbe a bevándorlásellenes erők. Előbb a parlamentben, majd az Európai Bizottságban, később az Európai Tanácsban is. A második cél, hogy ennek a választásnak eredményeképpen is a Fidesz legyen a legsikeresebb párt Európában, 2014-ben 56 százalékos sikert ért el, ezt mindenképpen szeretnék megismételni. Orbán már azt sikernek tartja, hogy 9 uniós ország nem szavazta meg az ENSZ migrációs paktumát. A magyar EP-listát az vezeti majd, aki a magyar biztosjelölt is lesz majd – ez Trócsányi László jelenlegi igazságügyi miniszter. 

Keresztény–muzulmán 

A migráció nemcsak a választás fő témája lesz, hanem mélységében alakítja át az európai politikát, a hagyományos jobb-bal pártfelosztás átadja a helyét annak, hogy melyik párt mit gondol a bevándorlásról. Ez a vita újraértelmezi a viszonyunkat a kereszténységhez is, a keresztény kultúra védelmét politikai kötelezettséggé teszi, ez új jelenség az európai politikában – mondta a miniszterelnök. A kormány tiszteletben tartja a bevándorláspárti kormányok döntéseit, hogy befogadnak migránsokat, de ők nem tisztelik a bevándorlásellenes kormányokat. Ez megbonthatja az egész európai politikát, a brexit mögött is a bevándorlás ügye húzódik meg. Létrejöhet egy vegyes civilizáció Európában, ahol keresztény–muzulmán vegyes kultúra lesz és marad Közép-Európában a keresztény civilizáció. 

Szabadságot ad 

A magyar gazdasággal és az év végi tüntetéseket kiváltó túlóratörvénnyel kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta, hogy a munkaerőpiaci alku urai ma nem a munkaadók, hanem a dolgozók, keresleti piac van ebből a szempontból, ezért ez a mai helyzet kikényszeríti a magasabb bért és a több képzést a munkaadók részéről. Ma a munkavállalók 6 százaléka dolgozik külföldön, a legalacsonyabb ez a régióban, még az osztráknál is alacsonyabb, vagyis a munkaerővesztés mértéke vállalható, de abban bíznak, hogy nőnek majd a bérek és egyre többen jönnek haza. Orbán szerint a túlóratörvény, a munka törvénykönyve módosítása semmilyen összefüggésben nincs a munkaerőhiánnyal. Ez „azért kell, mert ma a magyar vállalkozóknak stikliket kell alkalmaznia, ha túlórában akar embereket foglalkoztatni”. Ez a törvény így valójában „a szabadságot adja meg a munkavállalóknak és segít ezen a helyzeten”. 

Soros 

A tüntetésekkel kapcsolatban egyébként a kormányfő úgy vélekedett, azért folynak egyszerre több országban is kormányellenes demonstrációk ma Európában, mert „a bevándorláspárti erők már nemzetköziek”, szerinte ez politikai realitás, sőt követendő példa a jobboldal számára is: „a bevándorlásellenes pártoknak is nemzetközieknek kell lenniük, össze kell fogni”. A „Soros György által pénzelt bevándorláspárti erők mindenhol tüntetnek, ez mutatja, hogy ez a fő törésvonal Európában”. 

Kapcsolódó cikkünk

Kizárt a korrupció 

A vagyonosodásra vonatkozó kérdéseket Orbán Viktor azzal utasította el, hogy „az üzletet és a politikát szét kell választani”, ezért ő „sosem beszélt üzletről”. A korrupcióval szemben csak a zéró toleranciát lehet követni, annak nincs elfogadható szintje. Szerinte a magyarországi a legszigorúbb vagyonbevallási törvény Európában. Alig van olyan politikus, aki kibírná, hogy minden évben ennyire ki kell terítenie a vagyoni helyzetét. A kormányközeli vállalkozókkal kapcsolatos OLAF-vizsgálatokról azt mondta, Magyarországon senki nem állhat a törvények fölött, ezért, ha az EU-tól bármilyen vizsgálat érkezik, azt a legnagyobb arányban nálunk folytatják le, ő ilyet nem állított le. 

„Rosszindulatú újságírók” 

Több kérdést is kapott Orbán Viktor a kormányzati médiatúlsúlyról, az év végén létrehozott kormánypárti médiaalapítványról. Mint fogalmazott, „úgy éli az életét, hogy Magyarországon baloldali és liberális médiatúlsúly van”, ezt „ténykérdésként kezeli, minden nap úgy kel fel, hogy a mai napot is médiaellenszélben tölti”, sőt, a mostani tendenciák ellenére „ő továbbra is ellenszélben dolgozik”. A Népszava kérdésére, hogy miért nem ad évek óta interjút kormánykritikus lapoknak, televízióknak, Orbán Viktor azt mondta, rosszindulatú újságírókkal, akik egy interjút bikaviadalnak tekintenek, nem akar leülni beszélgetni. 

Webert bepalizták 

Orbán szerint a Sargentini-jelentést megszavazó Manfred Webert egyszerűen „bepalizták: Weber azt mondta, hogy a Soros-egyetem miatt szavazta meg a Sargentini-jelentést, de én felmentem a Soros egyetem honlapjára, és ott világosan kiderül, hogy az egyetem más országban nem végez oktatási tevékenységet”. Ezért palizták be szerinte Webert. „Ha a Soros-egyetem elmegy ugyan részben, de marad is, akkor nincs olyan, hogy el van üldözve, hogy jogilag ki van rekesztve, mert akkor maradnak. A fél országot bepalizták azzal, hogy elmegy, jól ismeri az egyetemet, az alapítóját is, még sokáig itt marad velünk” – mondta. Az egyetem ősztől már Bécsben kezdi meg az első évfolyamot. 

O1G 

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy ma „aggasztó jelenségek vannak a politikában, megvernek egy politikust Németországban, a rend hazájában – Magyarországon is ez a helyzet”. Tüntetni, sztrájkolni lehet, de ne lépje át senki az erőszak határát. „Hogy parlamenti képviselők ebben élen járnak, az kifejezetten aggasztó. Rendkívül rossz példát mutatnak. Hogy nem engedik fel a pulpitusra a házelnököt, az fizikai erőszak” – fogalmazott. 
A tüntetésekre vonatkozó kérdésre azt válaszolta, nem lehet azzal vádolni, hogy ne figyelne az emberek véleményére. A mostani tüntetőkre is figyel, „bár van, amit nem szeretne hallani” – utalt az O1G szlogenre. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?