Jó ütemben folyik a tárgyalás

Hosszas vajúdás után, úgy tűnik, felgyorsult az a folyamat, melynek eredményeképpen a nyitrai Konstantin Egyetemen létrejöhet a „magyar” kar. Szigeti Lászlót, az oktatási minisztérium államtitkárát a leendő kar felépítéséről és működéséről kérdeztük.

„A vitás kérdések közé tartozik az új kar neve, én azonban bízom benne, hogy megtaláljuk a közös nevezőt.” Somogyi Tibor felvétele A múlt év végén intenzívebbé váltak a tárgyalások a nyitrai Konstantin Egyetem vezetősége és a magyar kar tervezetét kidolgozó, az MKP képviselőiből, valamint független szakemberekből álló bizottság tagjai között. Ön részt vett valamennyi tárgyaláson. Véleménye szerint minek köszönhető a folyamat felgyorsulása?

Ha a kormányprogramot és a kabinet tavaly januári határozatát teljesíteni akarjuk, akkor fokozni kell a kar létrehozásának az ütemét. Ennek érdekében a múlt év végén két magasabb szintű találkozóra – amelyen részt vett Milan Ftáčnik oktatási miniszter és Csáky Pál miniszterelnök-helyettes is –, valamint két szakértői értekezletre került sor. Ezek a találkozók reális esélyt teremtettek arra, hogy a magyar pedagógusok képzését biztosító kar a 2002-es évben létrejöjjön.

Milyen eredmények születtek?

Megegyeztünk az új kar feladataiban, belső felépítésében. Megállapodtunk abban, hogy kiket fog képezni, kik számára jön létre, megegyeztünk a fakultás keretében létrejövő tanszékekben. A tanszékek mellett a karon belül megalakul egy intézet is, melynek a nemzetiségek kutatása lesz a feladata. A vitás kérdések közé tartozik még az új kar neve, én azonban bízom benne, hogy ebben is megtaláljuk a közös nevezőt.

Milyen nevek merültek fel?

A mi eredeti álláspontunk az volt, hogy a kar nevében szerepeljen az, hogy ez egy magyar pedagógusképzést biztosító intézmény, az egyetem „multikulturális” kart szeretett volna létrehozni. Kialakulóban van egy számunkra is elfogadhatónak tűnő megoldás, mely szerint az új kar egy jelentős, történelmi személyiség nevét viselné. Egyelőre több névről tárgyalunk, még korai arról beszélni, hogy kinek a nevét veszi fel az új intézmény.

Mi lesz a sorsa annak a tízmillió koronának, melyet tavaly elkülönített a kormány?

Ez a támogatás átkerül erre az évre, és elképzelhető, hogy a kormány ezt az összeget még növelni fogja.

Milyen tanszékek jönnek létre a kar indulásakor?

Egyelőre öt tanszék létrehozásában egyeztünk meg: a magyar nyelv és irodalom tanszék, a szlovakisztika tanszék, a matematika és informatika tanszék, a nevelési tantárgyak tanszéke és végül a természettudományi tárgyak módszertanának tanszéke már az induláskor megalakul. A tanszékek elnevezése természetesen még nem végleges, az ötödik tanszék feladatairól is viták folynak, mivel mi szeretnénk elérni, hogy ez ne módszertani, hanem tudományos tanszék legyen.

Elég lesz öt tanszék az új kar akkreditálásához?

A felsőoktatási törvény nem határozza meg, hány tanszék kell egy kar akkreditálásához, már most tárgyalunk azonban a lehetséges hatodik és hetedik tanszék megnyitásáról is. Szinte biztos a germanisztika tanszék indítása, a hetedikről pedig még folynak a tárgyalások.

Véleménye szerint mikorra várható a kar megalakulása?

Ha január és február folyamán tisztázzuk a megmaradt vitás kérdéseket, akkor az új tanévtől már biztosan elindulhat az oktatói munka. Habár az egyetem vezetésének hozzáállása az utóbbi időben kedvező, és szakértői szinten már az egyetemi tanács is foglalkozott a tervezettel, egészen biztosak csak akkor lehetünk a kar létrehozásában, ha már döntött a szenátus, és ez a döntés megfelel a szlovákiai magyarságnak is.

Kikből áll majd az új intézmény tanári kara?

A nyitrai Konstantin Egyetemen jelenleg mintegy hatvan olyan pedagógus dolgozik, aki magyar nyelven is tud oktatni. Terveink szerint kezdetben a törzsállomány harminc-negyven tanárból állna; rajtuk kívül az egyetem más karain tanító pedagógusok is oktatnának. Ezenkívül számolunk másokkal is; felkérésünkre több magyarországi egyetem tanárai vállalták, hogy oktatnának az induló fakultáson.

Mi lesz a sorsuk az egyetem magyar diákjainak? Megmarad a jelenlegi magyar tagozat, vagy átkerülnek az új karra?

Az egyetem vezetőségének a javaslata szerint azok a hallgatók, akik át akarnak jelentkezni az új karra, ezt megtehetik, a magasabb évfolyamok diákjai azonban – ha számukra ez előnyösebb – a régi karon fejezhetik be tanulmányaikat.

Az új kar valamennyi általa indított szakon képes lesz minden tantárgyat magyarul oktatni?

Egyik pillanatról a másikra nem lehet létrehozni egy teljesen kiépített kart. Az oktatás a kötelező tanszékekkel kezdődik, melyek száma fokozatosan bővül majd a tanulható szakok, szakpárosítások számával együtt. Kezdetben lesznek olyan szakok, amelyeket szlovákul vagy két nyelven tanulnak majd a diákok, de az egyetem feladata lesz, hogy fokozatosan biztosítsa ezeknek a magyar nyelvű képzését is. A legtöbb gond a földrajzzal van, mivel ennek a magyar nyelvű oktatása még nem megoldott.

A felvételik nyelve is a magyar lesz?

Már ebben a tanévben is nyíltak olyan szakok, melyekre magyarul lehetett felvételizni, de a felvételi vizsgák nyelve még azok közé a részletkérdések közé tartozik, melyeket tisztázni kell.

A kar létrehozásának egyik célja a magyar tannyelvű felsőoktatás szilárd, nehezen megszüntethető, nagy önállósággal rendelkező intézményi hátterének megteremtése. Biztosítja ezt a kar tervezete, ha tudjuk, hogy az új felsőoktatási törvény – melyet jelenleg tárgyal a parlament – a karok autonómiáját is korlátozza majd?

A felsőoktatási törvény végleges formája még sokat változhat, megmaradhat a karok jelenlegi erős autonómiája is, ezért erről még korai beszélni. Minden folyamat visszafordítható azonban, minden intézmény megszüntethető, ezért kedvezőtlen politikai helyzet esetén ez a kar is megszűnhet vagy megváltozhat a tartalma, működésének célja. Én azonban úgy látom, hogy abban az országban, ahol több, mint 90 egyetemi kar létezik, elvárható, hogy közülük legalább egy biztosítsa a magyar kisebbség pedagógusainak anyanyelvű képzését. Ha azonban folytatódik Szlovákia közeledése az Európai Unióhoz és a NATO-hoz, akkor úgy gondolom, hogy a kar létét nem fenyegeti veszély.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?