KÉPESLAPEgy hete történt, hogy összehajolt, majd össze is fogott Szlovákia közéletének és kultúrájának elitje (Martin Bútora, Rudolf Chmel és Ladislav Snopko), s megrendezte a hatvanadik születésnapját ünnepelni nem akaró Szigeti László nyilvános pozsonyi köszöntését.
Jó társaság
KÉPESLAP
Egy hete történt, hogy összehajolt, majd össze is fogott Szlovákia közéletének és kultúrájának elitje (Martin Bútora, Rudolf Chmel és Ladislav Snopko), s megrendezte a hatvanadik születésnapját ünnepelni nem akaró Szigeti László nyilvános pozsonyi köszöntését. Mely rendezvény afféle kulturált társas összejövetelként főként a kiadóigazgató és a Kalligram tevékenységét volt hivatott értékelni és méltatni, szórakoztatóan és felszabadultan. Volt rengeteg (magyar, szlovák és cseh) felszólaló, hozzájuk kiváló szinkrontolmács, zene és bona, vetítés, képzőművészeti alkotás, happening (vagy micsoda: Roccó megszólította egyik varrógép-lemezlejátszóját), vers csak erre az alkalomra (Ľubomír Feldek és Tőzsér Árpád) a szerzők előadásában – és így tovább. Zavaró tényezőként említhető, hogy a szónokok, ahányan voltak, annyi fontossági sorrendet véltek föltételezni Szigeti László életében – de tán a k kezdőbetűsek (a könyv és a kávé) vezették a sort. Magát a kissé meggyötört ünnepeltet leszámítva mindenki sokat mosolygott. S nyilván akadt, aki csak ott tudatosította, hogy az ünnepelt révén milyen jó társaságnak tagja. (cs)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.