Jó alappal kezdik az új esztendőt

Jelzálog az egykori Medicor gyár épületén
A főszékesegyház előtti tér belváros felé eső oldalán található monumentális épülettömbre (az egykori Medicor gyár épületére) jelzálog kerül.

Jelzálog az egykori Medicor gyár épületén

A főszékesegyház előtti tér belváros felé eső oldalán található monumentális épülettömbre (az egykori Medicor gyár épületére) jelzálog kerül. A jelzálogjog a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatalt illeti, mert ez a feltétele annak, hogy Esztergom város hozzájusson a Széchenyi tér teljes felújítására tavaly ősszel pályázaton nyert hatszázmillió forinthoz. A jelzálog-bejegyzést az építkezés teljes befejezése után fogják törölni.

Miután ez a jog bejegyzésre került, ezt követően írják alá Esztergom és a támogató hivatal képviselői a Széchenyi tér megszépülésének finanszírozásáról szóló szerződést. A megállapodásra január 19-én, ünnepélyes keretek között kerül sor. Mint arról már lapunkban is beszámoltunk, a város arculatát alapvetően meghatározó új főtér kialakításának munkái tavasszal kezdődnek, és 2007 tavaszáig tartanak.

Bankgarancia és pályázat az új körforgalomhoz

Százhúszmillió forintos bankgaranciát vállal az önkormányzat, hogy a Gazdasági Minisztérium Ipari parkok infrastruktúrájának fejlesztésére kiírt pályázatán elindulhasson. A pályázati pénzből a város az ipari parkban körforgalmi csomópont kiépítését és a Mátyás király út – itt található a Tesco –, meghosszabbítását tervezi. A beruházás összköltsége 221 millió forint, melyből 100 millió forint pályázat útján nyerhető el.

Előlegek a zavartalan működéshez

Az állami költségvetésről szóló törvény 2004 végi kihirdetését követően megkezdődött Esztergom 2005 évi költségvetési rendeletének előkészítése.

A képviselők felhatalmazták a polgármestert, hogy a költségvetési intézmények zavartalan működtetéséhez – az idei költségvetési rendelet márciusi elfogadásáig – a tavalyi önkormányzati támogatás egyhavi összegének megfelelő keretelőleget biztosítson. A határozat rendelkezik a várost megillető bevételek és a működési és felhalmozási kiadások időarányos teljesítéséről is. (Sinkó Gyula)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?