Javulnak a körülmények az egészségügyben

November 4-én az esztergomi Várhegy Klub vendége volt dr. Rácz Jenő egészségügyi miniszter. Az összejövetelen Láposi Elza, a KEM alelnöke köszöntötte a minisztert és a vendégeket, valamint dr. Tittman János és dr. Kovács László országgyűlési képviselőket.

November 4-én az esztergomi Várhegy Klub vendége volt dr. Rácz Jenő egészségügyi miniszter. Az összejövetelen Láposi Elza, a KEM alelnöke köszöntötte a minisztert és a vendégeket, valamint dr. Tittman János és dr. Kovács László országgyűlési képviselőket. Bevezetőjében elmondta, hogy a klub célja, hogy naprakész információkkal szolgáljon az időszerű politikai kérdésekről. Igyekeznek olyan előadókat meghívni, akiktől első kézből értesülhetnek az érdeklődők az ország gazdasági, egészségügyi és egyéb ágazataiban zajló folyamatokról.

Dr. Rácz Jenő a beszélgetés során kifejtette, hogy a XXI. század egészségügye talán az eddigi legnagyobb kihívás az egészségügyi dolgozók számára, e mellett örökségül kapta az előző időszakok problémáit. A kormány az egészségügyben nem a reformok politikáját alkalmazza, hanem az eddig elindított, folyamatban lévő változtatások, módosítások véghezvitele a célja. A miniszter szerint nem helyes a kormányváltásokat követően azonnal módosításokat végrehajtani, az egyetlen jó megoldás a folytonosságra, kontinuitásra való törekvés. Az egészségügyi politikában folytatni kell a megkezdett népegészségügyi programot, hiszen néhány mutatója eredményességet jelez, például a daganatos betegségek halálozási mutatója az utóbbi időben stagnált.

Dr. Rácz Jenő hangsúlyozta, hogy változtatni kell az egészségügyi alapellátás rendszerén – a fekvőbeteg-ellátáson, a járóbeteg-gondozáson és az utógondozás színvonalán. Fontos megoldani a sürgősségi ellátás feladatait a mentőellátástól a kórházi ellátásig. Továbbá ki kell építeni az úgynevezett „doktor-info” rendszert, mely a betegek teljes körű tájékoztatását szolgálná. A tervek szerint a 2006-os évi telefonkönyvekben már megtalálható lesz ez az információs hálózat. A miniszter elmondta, hogy jelentős kérdés a biztosítási alapcsomag kialakítása, mi vehető igénybe díjtalanul, milyen ellátásért és mennyit kell fizetniük a betegeknek. Gondot jelent továbbá a társadalombiztosítás bevételi oldalának hiánya, sokan bújnak ki a járulékfizetési kötelezettségek alól.

Dr. Rácz Jenő elmondta, hogy a kormány törekszik a korrupció megfékezésére az egészségügyben, de hatékonyan fellépni ellene csak széles társadalmi ellenőrzéssel lehet. Végezetül beszámolt arról, hogy a jövő évi költségvetésben hétszázalékos költségnövelés szerepel, minden tizedik forint az egészségügybe kerül. Valamint a tárca megegyezésre törekszik a gyógyszergyárakkal kapcsolatban, szem előtt tartva, hogy a gyógyszerárak kialakításánál a betegek érdeke a meghatározó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?