Jaromír Čižnár: rohadt az agrárdotációk rendszere, az állam csődöt mondott

Pozsony.

Pozsony. Bár a rendőrség jelenleg Ján Kuciak újságíró és jegyese, Martina Kušnírová gyilkosának felkutatására összpontosít, napról napra több információ derül ki a hatóságok elhibázott vizsgálatairól, a maffia és az állam összefonódásáról valamint a kelet-szlovákiai gazdák megfélemlítéséről, az agrártámogatásokkal való visszaélésekről.

A meggyilkolt Martina Kušnírová édesanyja, Zlatica jogi képviselője, Roman Kvasnica az elmúlt napokban kijelentette, nem helyénvaló, ha a rendőrség vezető képviselői információkat kapnak a gyilkosságról; a nyomozás részleteiről korábban Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány tartott rendszeresen sajtótájékoztatót. Kvasnica állításával Jaromír Čižnár főügyész is egyetért, mondván: a rendőrség vezető beosztásban levő emberei nem avatkozhatnak bele a nyomozásba, ezért nem jogosultak arra, hogy információkat kapjanak az eljárásról. Közvetve a NAKATOK elnevezésű belső elektronikus rendszerre utalt, amelybe a rendőrök kötelesek minden, a nyomozás során kiderített új információt betáplálni – teljesen mindegy, hogy igazolták-e azok hitelességét vagy nem. „Nagyon jól tudják, hogyan működnek ezek a dolgok, én a korai figyelmeztetés rendszerének hívom ezt. Ez olyasvalami, amiben szerintem mindenki megtalálja azt, amit akar” – állítja Čižnár.

A rendőrség mulasztása

Az, hogy milyen hatalmas méreteket öltött Kelet-Szlovákiában az agrárdotációkkal való visszaélés, a kisgazdák megfélemlítése csak Ján Kuciak meggyilkolását követően derült ki. Čižnár múlt héten fogadta a Főügyészségen azokat a gazdákat, akik többször figyelmeztettek a törvényszegésekre, ám sem a hatóságok nem léptek, sem az állam. Egy gazda például felhívta a rendőrséget, hogy megfenyegették, ám ahelyett, hogy segítséget kapott volna, azt tanácsolták neki, tegyen feljelentést. „Miután közölte a rendőrséggel, hogy már tízet tett, azt mondták neki, írja meg a tizenegyediket. Nem mondhatom el, mit gondolok erről az egészről, mert az nem lenne szép. Mindent elhiszek, amit a gazdák nekem mondtak, nincs okom nem hinni nekik. Ebből a szempontból az állam abszolút csődöt mondott” – állítja Čižnár.

Matečná tegyen rendet

Amikor a gazdák például arra panaszkodtak, hogy valaki más akar agrártámogatást kapni földjeikre, azt tanácsolták, hogy adják bíróságra az ügyet, holott már a kezükben voltak olyan bírósági döntések, amelyek igazolták, hogy ők az érintett telkek tulajdonosai. A csalók rendszerint azt használják ki, hogy a kisgazdáknak nincs elég pénzük, így miután csőd szélére kerülnek, eladják a földjeiket. Ezért kértek rendszeresen támogatást idegen telkekre. Ugyanis ha egy telekre két személy kér támogatást, az állam elkezdi vizsgálni, ki a valódi tulajdonos, s a döntésig egyik félnek sem fizet egy centet sem. Míg a kisgazdát ez a várakozás tönkreteheti, mert nincs pénze, a vállalkozó, aki ilyen csalásokból él, túléli ezt az időszakot, s a pénz nélkül maradt gazdától végül megszerzi a telket.

A főügyész tétlenséggel vádolta az Agrárkifizető Ügynökséget (PPA) és közvetve Gabriela Matečná földművelésügyi minisztert is. „Olyan rendszert alakítottak ki – és én nem hiszem el, hogy erről senkinek nincs tudomása –, amelynek egyetlen célja tönkretenni a gazdákat. Ha erről valaki nem tudott a PPA-nál, akkor nem tudom, inkább nem akarok csúnyákat mondani. Csináljon rendet a PPA-nál a miniszter, mert az a rendszer rohadt. Ezek a csalások nem az elmúlt egy–két hétben, hanem az utóbbi években történtek. Azt akarjuk ezektől a gazdáktól, az emberektől, hogy higgyenek valakinek ebben az államban?” – kér-dezte Čižnár. Meggyőződése, hogy nemcsak keleten, hanem az egész országban visszaéltek az agrártámogatásokkal, ezért nem kizárt, hogy egy külön osztályt hoznak része, amelynek egyetlen feladata ezeknek a csalásoknak a felgöngyölítése lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?