Januártól ideiglenesen 19-ről 20 százalékra nő a DPH

Pozsony |

<p>Ideiglenesen a jelenlegi 19-ről 20 százalékra emelkedik januártól a hozzáadottérték-adó (DPH, áfa) - mindaddig ez az adókulcs lesz érvényben, amíg a közpénzek deficitje nem szorul a bruttó hazai össztermék (GDP) három százalékának megfelelő összeg alá.</p>

Ezt a feltételt a vonatkozó törvény módosítása is tartalmazza majd - hangsúlyozta a kormánypártok fő egyeztetési fóruma, a Koalíciós Tanács hétfői ülését követően Iveta Radičová miniszterelnök.

"Ezt Fico-adónak hívjuk" - tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy a 20 százalékos adókulcs a kormány szerint valószínűleg meddig lesz érvényben, a kormányfő 2013-at említette.

A könyvek és gyógyszerek esetében marad az eddigi, 10 százalékos adószint.

A Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke kompromisszumként értékeli a lépést, pártja ugyanis egyértelműen ellenezte a DPH-emelést. Figyelembe kellet azonban venniük, hogy magas a közpénzdeficit, és annak csökkentéséhez pénz kell.

Januártól csak egy átalánykiadási arány lesz - 40 százalék - a jelenlegi három (25, 40, 60 százalék) helyett. A kormány korábban 30 százalékos szintet fontolgatott. Azok a vállalkozók tehát, akik nem tényleges, tételek szerinti költségelszámolást alkalmaznak, januártól - tehát először a 2012-ben leadandó adóbevallásukban - 40 százalékos átalánykiadással számolhatnak.

Több kisebb változás várható szociális téren is. A miniszterelnök hangsúlyozta, az egyes intézkedések közlekedőedényt jelentenek, ezért még ki kell számolni, hogy az elvben már elfogadott - és várhatóan hamarosan a parlament elé kerülő - megszorítások, változtatások között milyen a kölcsönhatás. Erről a kormány külön sajtótájékoztatót tart a közeljövőben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?