Jankovská lemondott a bírói tisztségéről

Jankovská

Monika Jankovská lemondott a bírói tisztségéről. Erről levélben értesítette az államfői hivatalt.

Az információt Martin Strižinec elnöki szóvivő erősítette meg.

Monika Jankovská (Smer-SD) volt igazságügyi államtitkárt már korábban felfüggesztették bírói tisztségéből. Az illető a Threema alkalmazáson keresztül több ezer üzenetet válthatott Marian K.-val, aki ellen Ján Kuciak újságíró és a jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolása ügyében emeltek vádat. Az üzenetekben különféle bírósági ügyekről esett szó, például a televíziós váltók ügyéről is, és az ezzel kapcsolatos civil eljárásról. Marian K. állítólag Jankovskán keresztül befolyásolta Denisa Cviková, Zuzana Maruniaková és Andrea Haitová bírónőket.

Jankovskát 2020 márciusban vette őrizetbe a rendőrség a Köd fedőnevű akció keretében. Korrupciós bűncselekmények ügyében indult eljárás ellene, előzetes letartóztatásban van. 

Jankovksá 2019 szeptemberében mondott le az államtitkári funkciójáról, miután összefüggésbe hozták őt Marian K. vádlottal. Az illető tagadta a nyilvánosságra hozott kommunikáció hitelességét, és azt is, hogy bármilyen kapcsolatban állt volna a vállalkozóval. Azt állította, hogy a családjára nehezedő nyomás miatt távozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?