Ismét módosították a 13. nyugdíjat! Ezrek kapnak majd kevesebb pénzt!

shutterstock_2245037687

A parlament ismét módosította a 13. nyugdíjat a munkaügyi tárca kezdeményezésére. Mennyi pénzt kapnak az idősek az újítás után?

A parlament megszüntette a 13. korkedvezményes nyugdíj és a 13. általános öregségi nyugdíj közötti eltérést. 

„Mint az már ismert, az új 13. nyugdíjat az előző év átlagnyugdíjaként állapítják meg, minden nyugdíjtípus esetében. Tavalyig az éves korkedvezményes nyugdíj átlaga mindig alacsonyabb volt, mint az éves öregségi nyugdíjé. A makrogazdasági mutatók miatt, és a minisztérium előző vezetésének a korkedvezményes nyugdíjba történő balszerencsés beavatkozásai miatt tavaly volt az első alkalom, hogy a korkedvezményes nyugdíj összege magasabb volt, mint az átlagos öregségi nyugdíjé, közel 30 euróval. Ezért történt aránytalanság a 13. nyugdíj megállapításánál is, azaz a korkedvezményes 13. nyugdíj összege majdnem 30 euróval magasabb lett volna, mint a 13. öregségi nyugdíj összege” 

– mondta Natália Jáchym Holubová, a minisztérium szóvivője.

A megalapozott becslések szerint ez a nem szokványos helyzet még három-négy évig tarthat, és a 13. korkedvezményes nyugdíj és a 13. öregségi nyugdíj közötti különbség tovább nőhet.

„Ezért a mi kezdeményezésünkre a parlament elfogadott egy indítványt, amely szerint a 13. nyugdíj semmilyen formájának összege nem haladhatja meg a 13. öregségi nyugdíj összegét. Egyszerűen egy felső határt vezettünk be a törvénybe, hasonlóan a már eredeti szövegezésében is meglévő biztosítási záradékhoz, miszerint a 13. nyugdíj nem csökkenhet 300 euró alá. Egy ilyen rögzítés helyes és igazságos” 

– mondta Erik Tomáš munkaügyi miniszter.

Az idősek, valamint más nyugdíjban részesülők már idén karácsony előtt számíthatnak a 13. nyugdíjra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?