Ismét lehetővé teszik a második pillérből való kilépést

Pozsony |

<p>Jóváhagyta szerdai ülésén Robert Fico kormánya a szlovák nyugdíjbiztosítási rendszer második pillérének újbóli megnyitását. A döntés azt teszi lehetővé, hogy a magánnyugdíjpénztárakból kilépjenek az ott takarékoskodók, aminek viszont az a következménye, hogy a jövőben nyugdíjjárulékuk teljes egészében az első pillérbe, az állami tulajdonú Szociális Biztosítóba kerül.</p>

A döntést a kormányülés után a szlovák miniszterelnök azzal indokolta, hogy a mintegy másfélmillió ügyféllel rendelkező magánnyugdíjpénztárak sok tagjának nem előnyös az azokban való takarékoskodás, ezért meg kell teremteni az önkéntes kilépés lehetőségét.

Robert Fico hangsúlyozta, hogy a magánnyugdíjpénztárak csaknem egymillió ügyfele nem számíthat magasabb nyugdíjra, mintha csupán a Szociális Biztosítóban takarékoskodna, sokuk számára pedig kifejezetten előnytelen a második pillérben való részvétel. Hozzátette: ezt a "szégyent" az a mintegy háromezer ember is tapasztalhatta, akik - a rendszer tízéves történetében elsőként - a napokban kaphatták kézhez a részben már a magánnyugdíjpénztárak kifizetéseiből származó nyugdíjaikat. Ezzel a miniszterelnök arra utalt, hogy a magánnyugdíjpénztárak kifizetéseiből származó nyugdíjak jelentős része igencsak alatta maradt az ügyfelek várakozásainak.

Fico nem pontosította, hogy milyen konkrét feltételek mellett és milyen időtartamra szólna a második pillér megnyitása. Mint mondta, a részleteket Ján Richter munka-, szociális- és családügyi miniszter ismerteti majd, a magánnyugdíjpénztárakkal folytatott egyeztetés után. A miniszterelnök szerint a döntés végrehajtását lehetővé tevő jogszabály már a pozsonyi parlament következő - a jövő héten kezdődő - ülésén napirendre kerül, és azt várhatóan gyorsított eljárásban tárgyalja majd a törvényhozás.

A második nyugdíjpillért Fico korábban - ideiglenesen - már három alkalommal is megnyitotta, kétszer az előző kabinetje idején (2006-2010), egyszer pedig (2012-ben) a jelenlegi megbízatási időszakában. A három - egyenként féléves - időszakban együttvéve mintegy 200 ezren éltek a kilépés lehetőségével.

A jelenlegi kormány korábban az eredetinek kevesebb mint felére csökkentette azt az arányt, amely a nyugdíjjárulékból a magánnyugdíjpénztárakba kerül. Ez jelenleg a nyugdíjjárulék-alap 4 százaléka a korábbi 9 százalék helyett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?