Ismét bíróság elé áll Szigeti

Pozsony |

<div>Mégiscsak bíróság elé kell állnia Szigeti László volt oktatásügyi miniszternek, az MKP politikusának - adta hírül szerdán a TASR hírügynökség.&nbsp;</div><div>&nbsp;</div>

A rendőrség és az ügyészség szerint felelős lehet azért, hogy a szaktárca által tornaterem felújítására nyújtott dotációt egy magáncég termeinek a karbantartására, javítására fordították.  A Pozsonyi III. Járásbíróság egyszer már elutasította az exminiszter elleni vádemelési javaslatot. Az ügyirat számozásában hibát találtak, és állítólag minisztériumi iratok is hiányoztak a dokumentációból. A bíróság azzal indokolta döntését, hogy a nyomozati anyagot nem terjesztették a vádlott és védője elé, hogy megismerkedhessen a nyomozás eredményével, ahogyan arról az igazságügyi minisztérium vonatkozó hirdetménye rendelkezik.  A gyanú szerint Szigeti oktatási miniszterként 2006-ban, öt hónapos oktatási minisztersége idején három és félmillió koronás (116 ezer euró) támogatáshoz juttatta Nemesócsa községet, noha tudta, a falu nem jogosult rá. A falunak a pénzt a rossz állapotban levő tornaterem rekonstrukciójára kellett volna fordítani. Ehelyett egy magáncég csarnokát újították fel belőle. (TASR, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?