Ismerd és védd környezetedet!

Rimaszombat/Fülek. A héten rendezték meg az Ismerd és védd elnevezésű, alapiskolások számára megtartott vetélkedősorozat gömöri és nógrádi területi döntőjét.

Rimaszombat/Fülek. A héten rendezték meg az Ismerd és védd elnevezésű, alapiskolások számára megtartott vetélkedősorozat gömöri és nógrádi területi döntőjét. A vetélkedő rendezője, a Katedra Társaság képviseletében Hodossy Gyula értékes díjakat hozott a győzteseknek, de egyetlen kisdiák sem ment haza ajándékkönyv nélkül. Tíz csapat nevezett be a versenybe Gömörben és Nógrádban egyaránt. A gömöri elődöntő tíz csapata öt iskolából érkezett, és a védett állatokra vonatkozó kérdésekre kellett helyes választ adniuk. A rimaszobati döntőben harmadik lett a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola Kiss Angelika, Szilvásy Mária és Danyi Gyöngyi alkotta csapata. Másodikként a Tornaljai Nyolcéves Gimnázium csapata, Csala Adrianna, Balázs Sándor és Balász Gábor végzett. Első a Tornaljai Nyolcéves Gimnázium csapata, Béres Attila, Márton Csaba és Telgarec Gergely lett.

A verseny nógrádi területi döntőjére Füleken került sor. A nógrádi döntőt a Papréti Alapiskola tanulói, Gyetvai Viktória, Sihelszky Erzsébet és Balázs Pál nyerte. Második lett az Ifjúság utcai Alapiskola csapata, Gál Brigitta, Suppen Enikő, Mede Gréta, harmadikként pedig a gömöralmágyiak csapata, Szoójózsef Enikő, Básti Tímea, Básti Mónika végzett. (szasz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?