Infláció és energiaválság – a szlovák gazdaság idei emlékezetes eseményei

benzin
Pozsony |

Infláció, energiaválság, ukrajnai háború, Oroszország elleni szankciók – csak pár, a szlovák gazdaságot ért idei sokkok közül. Az alábbiakban az ezekkel kapcsolatos legfontosabb szlovákiai fejleményeket szedtük csokorba. Mire fogunk emlékezni a 2022-es évből?

JANUÁR

Hogy az orosz energiaszállításokkal idén gondok lesznek, az már az év elején kiderült. Az év első két hetében mintegy 430 millió köbméternyi orosz földgáz áramlott Ukrajnán keresztül Szlovákiába. Az előző év hasonló időszakához képest, amikor összesen 1,065 milliárd köbméternyi gáz érkezett, ez mintegy 60 százalékos visszaesést jelentett. Az energiaválsággal párhuzamosan egyre több gondot okozott az infláció is. A Statisztikai Hivatal szerint idén januárban 8,4%-ra emelkedett az éves infláció Szlovákiában, elsősorban az energia- és élelmiszerárak emelkedése miatt. Az év eleji áremelkedés több mint tizenhét éve a legmagasabb volt. A munkaügyi hivatalok által regisztrált állástalanok aránya az év elején enyhén, 6,96%-ra emelkedett a decemberi 6,76%-ról. Az egy évvel korábbihoz képest azonban javult a helyzet, mivel 2021 januárjában a munkanélküliségi ráta még 7,81% körül mozgott.

FEBRUÁR

Februártól Szlovákiában is beindultak az azonnali bankközi átutalások, vagyis már nem kell napokat várnunk, míg a pénzünk az egyik bankból eljut egy másik bankban nyitott számlára. A rendszerhez elsőként az Általános Hitelbank (VÚB), a Szlovák Takarékpénztár és a Tatra banka csatlakozott. A kormány és a Szlovák Villamos Művek (SE) február 16-án aláírta azt a memorandumot, amely alapján az SE 2024-ig megawattóránként (MWh) 61,21 eurós rögzített áron szolgáltat villamos energiát a szlovákiai háztartásoknak. A Szlovák Gázművek (SPP), hogy diverzifikálja erőforrásait, február vége felé első alkalommal kötött szerződést cseppfolyósított földgáz (LNG) vásárlására 80 millió köbméter mennyiségben. A tartályhajó a horvátországi Krk szigetén levő LNG-terminálhoz érkezett.

MÁRCIUS

A januári 123 millió eurós többlet után március elejére már 680,4 millió eurós hiányt mutatott ki az állami költségvetés. Ez azonban még mindig közel félmilliárd eurós javulást jelentett az előző év azonos időszakához képest. A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő mindeközben megerősítette Szlovákia A szintű minősítését. A hitelminősítő szerint Szlovákia besorolását a „versenyképes export, a stabil közvetlen külföldi beruházások és a hiteles politikai keret” támogatta. Március végére kiderült az is, hogy Szlovákia a téli fűtési szezont a földgázellátás korlátozása nélkül zárta le, és április 1-jétől megkezdődött a tárolók feltöltése a következő télre. Az idei első negyedévben 14,2%-kal nőttek a lakásárak az előző év azonos időszakához képest, ami új rekordnak számított. Szlovákia bruttó hazai terméke (GDP) az első negyedévben 3,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A szlovák gazdaságnak egyelőre így sikerült fenntartania a stabil növekedési ütemét, ami magasabb volt, mint az előző két negyedévben.

ÁPRILIS

A Statisztikai Hivatal közzétette, hogy Szlovákia államháztartása 2021-ben közel 6 milliárd eurós hiányt könyvelt el, ami a bruttó hazai termék (GDP) 6,15%-át jelenti. Az államadósság elérte a 61 milliárd eurót, ami meghaladja a GDP 63%-át. Szlovákiának április végére sikerült teljesítenie az uniós helyreállítási alap forrásainak a lehívásához szükséges összes feltételt, így benyújthatta kérelmét az első, közel 460 millió eurós összeg lehívásához.

MÁJUS

A parlament a hónap elején elfogadta azt a javaslatot, amely alapján a nyugdíjasok idén júliusban kaphatták meg a 13. nyugdíjukat. A kormány így próbált meg enyhíteni a magas infláció miatt egyre nehezebb helyzetbe kerülő nyugdíjas háztartásokon. Az ukrajnai háborús helyzet miatt a Szlovák Gázművek (SPP) is kénytelen diverzifikálni a gázbeszerzését, május végén ezért szerződést írt alá a norvég földgáz csővezetéken keresztül történő szállításáról, amely a tervek szerint Szlovákia éves fogyasztásának nagyából a 32%-át fedezheti.

JÚNIUS

A köztársasági elnök, Zuzana Čaputová úgy döntött, hogy a kormány családbarát intézkedéscsomagját újratárgyalásra visszaküldi a parlamentnek. Véleménye szerint ugyanis a parlament a jogszabály elfogadásánál indokolatlanul vette igénybe a gyorsított eljárást. A kormány június végén közben jóváhagyta azt a dokumentumot, amely alapján Szlovákia a jövőben lehívhatja az új uniós programozási időszakra Szlovákiának elkülönített közel 13 milliárd eurós forrást. A második negyedévben 16,6%-kal nőtt a lakóingatlanok ára az előző év azonos időszakához képest, ami a legnagyobb növekedés 2010 óta. Szlovákia bruttó hazai terméke (GDP) pedig a második negyedévben 1,8%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A szlovák gazdaság növekedése folytatódott, de az első negyedévhez képest lassult a tempó.

JÚLIUS

A Statisztikai Hivatal adatai szerint a 95-ös oktánszámú benzin literenkénti átlagára Szlovákiában, az idei év elején mért 1,46 euróról július elejére 1,95 euróra nőtt, míg a gázolaj ugyanekkor 1,36-ról szintén 1,95 euró körüli szintre drágult. A szlovák gazdasági tárca a hónap elején bejelentette, hogy a svéd Volvo Cars autógyártó 1,2 milliárd euró értékű beruházást tervez Kassán elektromos autók gyártására. Július végén pedig az Európai Bizottság (EB) kifizette Szlovákiának az uniós helyreállítási alapból származó első tételt, összesen 398,7 millió euró értékben.

AUGUSZTUS

A Moody's nemzetközi hitelminősítő megerősítette Szlovákia A2-es minősítését, de a kilátást stabilról negatívra rontotta. A Szlovák Atomenergia-felügyelet (ÚJD) megadta az engedélyt a mohi atomerőmű harmadik blokkjának az üzembe helyezésére. Az új blokk beépített kapacitása 471 megawatt lesz, ami a teljes szlovákiai villamosenergia-fogyasztás mintegy 13 százalékát fedezi. Szlovákia, a próbaüzem és a maximális teljesítmény elérése után, nettó villamosenergia-exportőrré válik. Eduard Heger szlovák és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő augusztus 26-án hivatalosan megnyitotta a Lengyelország és Szlovákia közötti gázvezetéket, amelynek célja a gázellátás diverzifikálása.

SZEPTEMBER

Szlovákia szeptember elején szerződést írt alá az LNG szállításáról, amely Olaszországon keresztül fog áramlani. A szerződés az ExxonMobile és a Szlovák Gázművek (SPP) között jött létre. A Szlovák Villamos Művek (SE) szeptember 12-én befejezte a nukleáris fűtőanyag betöltését a mohi atomerőmű harmadik blokkjának a reaktorába. Zuzana Čaputová köztársasági elnök szeptember 13-án új minisztereket nevezett ki, miután az SaS kilépett a kormányból. Az új gazdasági miniszter Karel Hirman lett. Szeptember végén megerősítették az állam hatásköreit az energia-vészhelyzetben. A villamosenergia- és gázárakat eszerint szükségállapot idején a kormány az általa kiadott rendeletben határozhatja meg. A harmadik negyedévben 14,5%-kal nőtt a lakóingatlanok értékesítési ára az egy évvel korábbihoz képest. Az ingatlanárak növekedési üteme – hat hónapnyi gyorsulást követően – kissé lelassult, az előző negyedévben az árak még közel 17%-kal nőttek. Szlovákia bruttó hazai terméke a harmadik negyedévben 1,4%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A szlovák gazdaság így a második negyedévben mérthez hasonló növekedést könyvelhetett el, az első negyedévhez viszonyítva azonban már romlott a teljesítménye.

OKTÓBER

A parlament a hónap elején jóváhagyta a társadalombiztosítási törvény módosítását, amelynek a legtöbbeket érintő változása a szülői bónusz. Ez utóbbinak a lényege, hogy a Szlovákiában adózó dolgozók 2023-tól hozzájárulhatnak a szüleik nyugdíjához, 40 évnyi munkaviszony után lehetővé teszik azonban a korengedményes nyugdíjazást is. A kormány október 14-én jóváhagyta a jövő évi állami költségvetés tervezetét, amely az ideinél is nagyobb pénzszórással számol: Szlovákia államháztartási hiánya eszerint jövőre várhatóan a bruttó hazai termék (GDP) 6,44%-ára emelkedik az idei közel 5%-ról. A parlament rábólintott arra a változtatásra is, amely lehetővé tette, hogy a 13. nyugdíjra jogosult nyugdíjasok idén decemberben másodszor is megkapják ezt az ellátást, amely azonban a júliusban fizetett összegnek már csak a 70 százaléka.

NOVEMBER

A háromoldalú érdekegyeztető tanács megállapodott az energiaigényes vállalkozások inflációs mentőcsomagjáról, amivel mintegy 50 ezer, energiaigényes vállalatoknál dolgozó munkavállalónak kívánnak segíteni. A Lengyelország és Szlovákia közötti gázvezeték november közepére készen állt a kereskedelmi szállításokra. A kormány által novemberben elfogadott javaslat szerint pedig a Szlovák Villamos Művek (SE) jövőre várhatóan 5,79 terawattóra (TWh) mennyiségben, megawattóránként 61,20 eurós áron fog nukleáris forrásból villamos energiát szolgáltatni a háztartásoknak. Az Európai Bizottság (EB) november 29-én levélben tájékoztatta a gazdasági minisztériumot, hogy nincs semmi kifogása a gazdasági tárca, a szlovák pénzügyminisztérium és a Szlovák Villamos Művek által kötött egyezség ellen. Az áruk és szolgáltatások ára Szlovákiában novemberben átlagosan 15,4%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ami több mint 22 éves csúcsnak számít. Az állástalanok aránya ugyanekkor 5,83%-ra csökkent, az előző év azonos időszakában mért 6,64%-ról.

DECEMBER

A kormány a hónap elején bejelentette, hogy a háztartási gáz jövőre várhatóan 15%-kal drágul, míg a villamos energia ára nem változik. A távfűtés ára is átlagosan 15%-kal emelkedik. A parlament elfogadta a jövedelemadóról szóló törvény módosítását, amely szerint a 18 év alatti eltartott gyermekek után járó adóbónusz – kétéves átmeneti időszakra – a jövő évtől havi 140 euróra emelkedik. A parlament december 22-én elfogadta a jövő évi állami költségvetést, megerősítve az OĽaNO, a Sme rodina, a Za ľudí koalíciós pártok és az ellenzéki SaS megállapodását a költségvetés támogatásáról. Ez magában foglalta több kapcsolódó törvény jóváhagyását, valamint Igor Matovič (OĽaNO) lemondását a pénzügyminiszteri posztról. A módosítások legnagyobb nyertesei az éttermek és sportlétesítmények, amelyeknek az áfakulcsát 20-ról 10 százalékra csökkentik. Matovič december 23-án távozott a pénzügyminisztérium éléről. Zuzana Čaputová köztársasági elnök a pénzügyminisztérium vezetésével átmenetileg Eduard Heger ügyvezető miniszterelnököt bízta meg. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?