INESS: nem lesz mindenki boldog a bérpótlék emelésétől

Számos negatív hatása lehet a bérpótlék emelésnek – állítja az INESS gazdaságkutató intézet.Pozsony.

Számos negatív hatása lehet a bérpótlék emelésnek – állítja az INESS gazdaságkutató intézet.

Pozsony. A szakemberek szerint ugyanis az éjszakai és a hétvégi munka után járó bérpótlék emelése visszavetheti az új munkahelyek kialakítását, csökkentheti a munkapiac rugalmasságát, és fennáll annak a veszélye is, hogy az alacsonyabban képzett munkakeresők kevésbé tudnak majd elhelyezkedni a munkaerőpiacon.

A negatív hatások

Radovan Ďurana szerint a bérpótlék emelése magával hozhatja azt is, hogy romlik a szlovák munkaerőpiac rugalmassága. Ennek következményeként Szlovákia ennek a mutatónak a tükrében – a Világbank adatai szerint – a jelenlegi 26-ik helyről a 36-ik helyre esne vissza a világ 41 legfejlettebb országát tartalmazó listán.

„A bérpótlék emelése bonyolítja a munkáltatók helyzetét és üzleti terveit. Módosíthatja bővítési szándékukat, illetve csökkentheti az új munkahelyek kialakításának szándékát” – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Radovan Ďurana. Ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a bérpótlék emelése elsősorban azokat a területeket érint – a kisvállalkozókat és a vendéglátósokat –, ahol egyébként is alacsonyak a bérek.

„Bár a negatív hatások hosszú távon a teljes munkaerőpiacon érezhetők lesznek, rövid távon azokon a területeken fog érződni, ahol rendszeres az éjszakai és a hétvégi munka, és ahol a munkavállalóknak nincs erős tárgyalási pozíciójuk” – magyarázta az bérpótlék emelésének kockázatait az INESS elemzője.

Richter elégedett

Ďurana arra is rámutatott, hogy az emelést nem fogja megérezni minden dolgozó, mivel több ágazatban a magasabb bérpótlék már szerepel a kollektív szerződésben. „Máshol pedig a munkáltató a bérpótlék emelésének költségét úgy fogja csökkenteni, hogy nem emeli a munkavállaló bérét, vagy csak minimális mértékben, s a bérköltsége nem ugrik meg jelentősen” – figyelmeztetett az elemző, aki szerint kérdéses, hogy a munkavállalók valóban megkapják-e azt a 10%-ot, amit a bérpótlék emelése jelent.

Ezzel szemben Ján Richter (Smer) munkaügyi miniszter szerint a munkáltatóknak lesz idejük felkészülni a bérpótlék emelésének következményeire. „Az emelés két lépésben idén és jövő májusban valósul meg” – indokolta a miniszter. Ő attól sem tart, hogy az intézkedés miatt nő a feketemunka aránya. „Úgy vélem, azok, akiknek eddig nem hivatalosan fizették ki a pluszpénzt az éjszakai munkáért, most hivatalosan fogják vállalni az éjszakai műszakot. Vagyis az emeléstől én a feketemunka csökkenését várom” – közölte Richter.

A bérpótlék módosításáról szóló tervezetet a soron következő parlamenti ülésen hagyhatja jóvá a parlament. (TASR, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?