Íme Makóék ügyének részletei!

Makó
Pozsony |

Ľudovít Makó, a pénzügyőrség bűnügyi osztályának korábbi vezetője és Boris Beňa, a Szlovák Titkosszolgálat (SIS) egykori igazgatóhelyettese sem kerül vizsgálati fogságba. A döntést a Pozsony Megyei Bíróság is megerősítette. Összefoglaltuk, pontosan mi történt az utóbbi napokban, és miért olyan fontos ez az ügy a hazai közélet szempontjából.

Makót és Beňát nemrégiben hamis tanúzás gyanújával vette őrizetbe a rendőrség, ám a Pozsonyi III. Járásbíróság nem tett eleget a megyei ügyész indítványának, és úgy döntött, hogy a két egykori tisztviselő fogva tartása jogilag nem indokolt. Az ügyész azonban fellebbezett a döntés ellen, így az ügy a megyei bíróság elé került, amely kedden ült össze. A tárgyalás – amelyet egy órára meg kellett szakítani bombariadó miatt – nem volt nyilvános, mivel titkosított információk is elhangzottak az ülés során, így az újságírókat csak az eredményhirdetésre engedték be. A háromtagú szenátus végül elutasította a fellebbezést, így Makó és Beňa továbbra is szabadlábon védekezhet.

Makó

A tárgyalás után mindketten azt mondták, törvényes és helyes döntés született, és továbbra is tagadják a hamis tanúzással kapcsolatos vádakat. Az ügyész egyelőre nem reagált, azt mondta, megvárja az ítélet írásos formáját.

Törésvonalak

Makó és Beňa kulcsfontosságú tanúnak számítanak egy korrupciós ügyben, amelyben Vladimír Pčolinský, a Sme rodina által jelölt korábbi SIS-igazgató, valamint Zoroslav Kollár befolyásos ügyvéd is érintett. Makó és Beňa a nyomozóknak azt vallotta, Kollár 40 ezer euró kenőpénzt fizetett azért, hogy a titkosszolgálat ne kezdjen el vizsgálódni a gyanús ügyeleteivel kapcsolatban. Az ügyvéd Makón keresztül juttatta el a pénzt Beňához, aki megtartotta a felét, a maradék összeget pedig Pčolinskýnek adta. Az SIS egykori igazgatója és Kollár is tagadta a vádakat.

Beňa

Az ügyből aztán komoly politikai botrány is kerekedett, főleg miután Maroš Žilinka főügyész a büntető törvénykönyv 363-as paragrafusára hivatkozva ejtette a vádakat Pčolinský ellen. A Sme rodina jelöltje így több hónapig tartó vizsgálati fogság után szabadlábra került, viszont februárban újra őrizetbe vette a rendőrség.

Mindeközben egymásnak feszült a koalíció: az SaS, az OĽaNO és a Za ľudí több képviselője is úgy nyilatkozott, el kellene törölni a 363-as paragrafust, mivel az túlságosan nagy hatalmat ad a főügyész kezébe, Boris Kollár, a Sme rodina elnöke azonban erről hallani sem akar. Ez a törésvonal a koalícióban azóta is megvan: ha valamilyen bírálat merül fel Žilinkával kapcsolatban, a Sme rodina általában a védelmébe veszi a főügyészt, a többi párt azonban elítéli (ezt láthattuk például Žilinka oroszországi látogatásakor is).

Szokatlan időzítés

Makó és Beňa meggyanúsítása és őrizetbe vétele abban az időszakban történt, amikor még Pčolinský ellen is zajlik az eljárás. A büntetőjogi szakértők szerint ez szokatlan megoldás. Általában az az ügyek menete, hogy a bíróság kimondja az egyik vádlottról, hogy ártatlan, majd a hatóság őrizetbe veszi azokat, akik hamisan vallottak ellene. Ebben az esetben nem ez történt. Jozef Kandera főügyészhelyettes ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, a praxisa alatt még nem találkozott ilyen eljárással, ugyanakkor a törvény ezt nem tiltja.

Hamran István országos rendőrfőkapitány nemrégiben kritikus hangnemben nyilatkozott a két tanú őrizetbe vételéről.

„Az sem nézne ki másként, ha valaki kulcsfontosságú tanúkat akarna megfélemlíteni, akiknek a hitelességét a nyomozók, az ügyészek és a bíróságok egymástól függetlenül is megállapították”

– nyilatkozta Makóék elfogása után.

Daniel Lipšic speciális ügyész úgy véli, a bírósági ítélet is megerősíti a két tanú Pčolinský elleni vallomásának hitelességét. (nar, Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?