Ilyen még nem volt: a kormánypártok képviselői is aláírják a koalíciós szerződést

kormánypártok
Pozsony |

A kormánypártok vezetői után most az összes képviselő is aláírja a koalíciós szerződést.

A koalíciós szerződést csütörtökön a kormánypártok összes, 95 képviselője is aláírja. Boris Kollár (Sme rodina) ezt történelmi pillanatnak nevezte, Szlovákia történetében ugyanis korábban erre nem volt példa.

„Ez egyértelmű szimbóluma az összefogásnak. A világjárvány idején mindannyiunknak össze kell fognia, mindegy, hogy a kormányról vagy az ellenzékről van szó. Minden egyes képviselői aláírás egyértelmű jele annak, hogy ha összefogunk, semmi nem állíthat meg minket”

– mondta Kollár.

Andrej Kiska, a Za ľudí elnöke – továbbra is egészségügyi okokra hivatkozva – ezen az aláíráson sem vesz részt. A volt államfőt továbbra is Veronika Remišová, a Za ľudí alelnöke helyettesíti.

Richard Raši (Smer) volt miniszterelnök-helyettes a Facebookon közölt bejegyzésében azt nehezményezte, hogy a képviselők kesztyű használata nélkül, ugyanazt a tollat használva írták alá a szerződést.

 

FRISSÍTÉS:

Mégsem az összes képviselő írja alá a szerződést, ahogy azt korábban a kormánypártok vezetői állították. 

Az ünnepélyes keretek között zajló aláírásról hiányzott Miroslav Kollár (Za ľudí), Galgóc polgármestere.

Kollár egy Facebook-bejegyzést is közölt, amelyben azt írja, bár támogatja a koalíciót, szokatlan kísérletnek tartja, hogy az összes képviselő aláírja az egyezséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?