Illúziókeresők

A feledés földje címmel megjelent Anton Baláž szlovák író legújabb regénye. A szerző eddig kiadott leghíresebb műve, melyet meg is filmesítettek, a Tábor padlých žien (1993) a pozsonyi vödrici prostituáltak hányattatott sorsát groteszk naturalizmussal és jó adag iróniával meséli el. Már ebben a műben is kikristályosodik, hogy az „új”, tökéletes ember nevelésébe vetett hit illúzió marad. Az új rendszer bármennyire szeretné is, a negatív emberi tulajdonságokat a háború utáni „nevelési” módszerekkel nem lehet megváltoztatni. Anton Baláž fő témája a totalitárius rendszerbe kényszerült ember vergődése az értelmetlennek tűnő új szabályok útvesztőjében.

A feledés földje Baláž harmadik pozsonyi helyszínű regénye. A történet a vasfüggöny leeresztésének idején, 1949-ben játszódik. Mirjam és Erna, akik egymást segítve és biztatva túlélték Auschwitzot, Pozsonyban találkoznak ismét. Erna, a diósförgepatonyi szegény zsidó lány a Rajk-per tanújaként Magyarországról menekül az állambiztonságiak elől. Mirjam veszélyes vállalkozást folytat Pozsonyban: az Izraelbe igyekvő, az átélt borzalmakat felejteni kívánó túlélők menekülését szervezi.

1949-ben Pozsony olyan várossá vált, ahonnan a közép-európai zsidók még szabadon távozhattak Izraelbe, abba az országba, ahol nemcsak új életet akartak kezdeni, hanem a bennük mély nyomot hagyó kitelepítés tragikus időszakát is el akarták felejteni.

Az alaptörténeten kívül érzékletesen feltárul a háború előtti háromnyelvű (német, magyar, héber) város és a háború után kialakult helyzet közti óriási szakadék. A második világháború előtt Pozsony a zsidó hitélet központjaként helyet adott a híres Chatam Szófer rabbi jesivájának (zsidó iskola). A holokauszt után ez a világ már romokban hever: a jesivát felszámolták, a csodarabbi sírja fölött alagutat építettek. Ez a letűnt világ gyakran életre kel Albert Kalinának (zsidó nevén Katz Áron; a kárpáti száraz borok degusztátora), a Palesztin Hivatal vezetőjének emlékeiben. A Palesztin Hivatal egy izraeli és amerikai segítséggel működő fedőszervezet, mely abból a célból alakult, hogy a menekülttáborokban élő zsidókat élelemhez, takaróhoz, szükség esetén pedig hamis útlevélhez juttassa, ezzel is mintegy elősegítve az emigrálásukat. A regény főszereplője, Mirjam ennél a szervezetnél dolgozik, hetente átjár Bécsbe, ahol egy amerikai hadnagy segíti őt a menekültek külföldre juttatásának megszervezésében.

A történet legérdekesebb férfialakja Jakub, a szlovák fényképész, aki az új rendszer kegyeltjeként lakást kap a villanegyedben. Az ingyen lakásnak persze megvannak a hátulütői is, a fiatal fotóst rendszeresen váratlan időpontokban felkeresik a párt kulturális felügyelői, akik témákat „sugallnak” neki. Jakub még vándorfényképész korában, egy vidéki zsidó lagzin ismerkedik meg Mirjammal, s első látásra lenyűgözik vonásai. Készít is róla pár felvételt, s ezeket elviszi a lány munkahelyére. Miután a fotókat leadja a portán, az utcán két ügynök igazoltatja, s kikérdezi, mit keresett a gyanús hivatalban. Jakub ekkor döbben rá, hogy a lány veszélyes dolgot csinál. Közben a hirtelen jött népszerűség, a modern amerikai fényképezőgép megváltoztatja életét. A utcán minden plakát az ő kiállítására invitálja a nézőközönséget, a megnyitón a kultúrfrontért felelős párttitkár tart beszédet... Ünnepelt művész. Jakubot először elbűvöli ez a világ, bár már akkor gyanút fog, amikor a párttitkár előadást tart neki az amerikai konzervkultusz veszélyeiről, melyek ellen akár vasfüggönnyel is harcolni kell.

A feszült helyzet más síkon szerelmi háromszöggel bonyolódik, keserű líraiságot és játékosságot csempészve a történetbe. Mindkét lány (Mirjam és Erna) egymás tudta nélkül szerelmi viszonyt kezd Jakubbal, Erna kacérságból, Mirjam őszinte szerelemből.

Mintegy Jakub ellenpéldájának hozhatnám fel a Kivándorlási Hivatal Tel-Avivból érkezett megbízottját, a magabiztos Négust, aki számára a nő alacsonyabb rendű játékszer a boldogság eléréséhez, s azért érkezik Pozsonyba, hogy fegyvereket vigyen Izraelbe. Nem nagyon érdekli a menekültek sorsa, csak a boszszú és a háború tudja lázba hozni.

Ezt a regényt nemcsak az érdekes történetért ajánlom mindenkinek, hanem azért is, mert megismerhetjük belőle egy letűnt világ értékeit, eszmerendszerét. Pozsony a háború után teljesen megváltozik, lebontotják a zsinagógát, felszámolják a zsidó iskolákat, a többnyelvű, multikulturális városból kis híján sikerül megalkotni a feledés városát, egy történelem és polgárság nélküli vasbeton tengert. A regény kísérlet arra is, hogy felelevenítse a város régi hangulatát, melyhez a zsidó közösség is hozzátartozott, bár erről az elmúlt évtizedekben igyekeztek megfeledkezni.

Horváth Erika