Illegális építmények - most már az SaS is támogatja a szigorítást

Pozsony |

<p>Ismét megkísérelheti a kormánykoalíció, hogy törvénymódosítással szigorítsa a feketén emelt épületek elleni fellépést.</p>

Az októberi ülésszakon a parlament elé kerül az az javaslat, amelyet három SDKÚ-s (Ľudovít Kaník, Kamil Homoľa, Štefan Kužma) és két KDH-s képviselő (Alojz Přidal, Július Stanko) dolgozott ki. Az indítványról június végén már döntött a parlament, de akkor az SaS képviselői nemmel voksoltak vagy tartózkodtak, sőt, egyikük végképp nem szavazott. Emiatt a javaslat megbukott, és kisebb koalíciós válságot idézett elő. Az SaS állította, tévedésből foglaltak állást a tervezet ellen. Jozef Kollár, az SaS frakcióvezetője most leszögezte, biztosan támogatják a szigorítást.

Az indítvány értelmében az építési hivatalnak a telektulajdonos kezdeményezésére le kell bontania a feketén, tehát előzetes engedély nélkül emelt épületeket. A bontással járó költségeket az épület tulajdonosa vagy bérlője fedezné. Ha azonban az épületet 30 napon belül nem tüntetik el, a helyi önkormányzat lesz köteles erre 60 napon belül. Ha az épület e határidőn túl is áll, az önkormányzat minden egyes (megkezdett) hónapért ezer euró bírságot fizet a telektulajdonosnak.

Mindezek a szabályok csak olyan épületekre vonatkoznak majd, amelyeket a törvény hatályba lépését követően emelnek feketén. A módosítás azon a napon lép hatályba, amikor megjelenik a törvénytárban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?